Tóban a békák

2017.03.27 14:19
Bruck András ·

Tóban a békák

Jobb későn, mint soha.
Merthogy csak utólag hallottam, hogy a magyar válogatott már öt nappal korábban Portugáliában volt, ott készült a múlt szombati mérkőzésre.
Szegény, szegény vezetőink, tényleg nagyon akarhatták ezt a sikert. Szeretnék, ha támogatnánk mind jobban elharapodzó eszelősségüket, irracionalitásukat, mindenekelőtt a stadionépítési bűntett-sorozatot, amit a miniszterelnök ezzel indokolt: „Ha van tó, lesz béka is”. Vagyis, hogyha vannak stadionok, szerinte majd lesz jó foci is.
Nem lesz, ez a hajó is elment, valószínűleg örökre.
Mint ahogy Lisszabonban is hiába lebzseltek fiaink öt napig, hiába költöttek rájuk ki tudja újabb hány tízmilliót, szombat este, kilencven perc alatt ismét bebizonyosodott, hogy az egész állami sportőrület nem más, mint egy gondosan megtervezett nemzetellenes bűntény. Igaz, hallottam ezt már úgy is mondani, hogy a „prioritások sajnálatos felcserélése”, finomabb lelkek szerint ez egy ember, történetesen a miniszterelnök „tiszteletet parancsoló sportszenvedélye”, de valamennyien tévednek: ez itt bűntény.
Egy országban, ahol egész Európában a legtöbb láblevágás történik érszűkület miatt, ahol tragikusan kevesen gyógyulnak ki a rákból, és ahol hatvan felett az emberek fele már vagy leülni nem tud, vagy felállni, ott sportra másra, mint tömegsportra költeni, bűn, ha pedig ez kérkedve vállalt állami politika, akkor bűntény.
Vajon tó és béka helyett miért nem azt mondta Orbán Viktor, hogy ahol iskola van, ott lesz élet is? Véletlen volna? És ha a sikeres országokban mindenhol jó ideje az oktatás és az egészségügy áll a középpontban, és sehol nem a sport, ha nincs egyetlen európai kormányfő, aki hazája futballját nagyobb becsben tartaná, mint az egyetemeit, akkor mi miért higgyük el, hogy nekünk viszont a látványsportoktól lesz jobb? Nem, ne higgyük el, és azt se, hogy ezek ott nem tudják, mit követnek el ellenünk.
Pontosan tudják.
Magyarországon szinte minden drágább, rosszabb, lassabb a kelleténél, az emberek szegényebbek, betegebbek az indokoltnál, a kormány mégis rengeteg dologra költ, amire semmi szükségünk, és kevés olyasmire, ami nélkül viszont lehetetlen egy országban biztonságban, a jövőben bízva élni. Az oroszokon kívül kinek kell Paks2? A kínaiakon kívül kinek kell majd a Budapest-Belgrád vasútvonal, kilométerenként négymilliárdért? És a Vár átépítése másnak, mint Orbánnak, kinek kell?
A romlás és romlottság különleges magyar alkotórészei.
Legújabban pedig azt higgyük el, hogy utasítást adni kétszáz lőtér építésére a nemzetért érzett miniszterelnöki felelősség bizonyítéka volna? Harminc milliárd forint rengeteg pénz, ezt elpazarolni, nem valami hasznos célra fordítani, mi más lenne, mint egy újabb bűntény?
Az ellenzéki pártoknak már a stadionprogram bejelentésekor feljelentést kellett volna tenniük: emberiesség elleni bűntett, humanitárius katasztrófa okozása – bármi lehetne a vád, de nem tették. Még a századik stadion előtt megtehetik.
Jobb későn, mint soha.

 

Bruck András fényképe.