Ma is átadott egy fociakadémiát Orbán Viktor

2018.11.25 09:38

Orbán Viktor miniszterelnök és George F. Hemingway klubtulajdonos csütörtökön átadta a Budapest Honvéd labdarúgócsapat Magyar Futball Akadémiájának új utánpótlásközpontját - közölte az állami hírügynökség.
Domokos Erika, 2018. november 22. csütörtök, 12:12
Fotó: MTI Fotó - Koszticsák Szilárd
 
 

A magyar futball számára kiemelkedő esemény ez, mert amikor jól ment a Kispestnek, jól ment a magyar futballnak is - mondta a kormányfő, aki szerint a kormány támogatja, hogy minden iskolás sportoljon, mert "minden nemzet olyan lesz, mint a fiataljai". Orbán Viktor az akadémistákhoz fordulva arról beszélt, a legfontosabb, hogy jó versenyző típusú emberekké váljanak, mert ha ezt megtanulták, mindent tudnak, amit az élet bármely területén hasznosíthatnak.

 

A Honvéd az a klub, amelynél a tulajdonos nagy T-vel írandó. Ha ő nem veszi meg a klubot, akkor Magyarország egyik legpatinásabb csapata könnyen örökre eltűnhetett volna - mondta Hemingwayről Orbán Viktor, aki felidézte Puskásék, Tichyék és Détáriék időszakát, amikor a válogatott a Honvédra épült.

A kormányfő kiemelte, a Magyar Futball Akadémia növendékei ötször nyerték meg a Puskás Suzuki Kupát, húsznál is több korosztályos bajnoki címet szereztek, hatvannál is többen váltak élvonalbeli labdarúgóvá, és négyen a válogatottban is bemutatkoztak.A magyar futballnak nem lehet kisebb célja, mint megismételni Puskásék sikerét - zárta szavait Orbán Viktor az MTI szerint.

"Az elmúlt években a sporttámogatás soha nem látott mértékű. Ebbe illik bele a Magyar Futball Akadémia új komplexuma is, amely soha nem jött volna létre a magyar kormány támogatása nélkül - mondta a Hemingway, aki szerint a kispesti és a felcsútilabdarúgó akadémiák, valamint az MTK agárdi Sándor Károly Akadémiája a magyar futball három bástyája.

A Magyar Futball Akadémia mostanáig az újjáépítés előtt álló Bozsik Stadionban működött. Az új komplexum alig több mint egy kilométerre van a Honvéd otthonától, a Temesvár utcából a Bozsik József sétány vezet a létesítménybe, amely erdei futópálya mellett hét szabványméretű, köztük két műfüves pályát tartalmaz. A központi épületben található a konditerem, a játékosok pedig kétágyas szobákban lakhatnak.

Az új Bozsik stadion 11,7 milliárd forintért épül.