MP: Olvasni és felfogni ésszel!

Nem elég konzervatívnak lenni

Semmi nem könnyebb, mint kivívni egy liberális háláját.
Íme Bozóki Andrásnak, az első Gyurcsány-kormány nemzeti kulturális örökség miniszterének friss fb-bejegyzése: „Gratuláció konzervatív professzortársamnak, Király Miklósnak.”
A bejegyzés arra utal, hogy a professzor, az ELTE jogi karának tanszékvezetője saját Facebook-oldalán válaszolt Orbán Viktor vasárnapi rádióinterjújára, amelyben a miniszterelnök ezúttal a teljes egyetemi és akadémiai világot támadta meg, amiért az a CEU mellé állt, ahelyett, hogy inkább továbbra is hozzá törleszkedne. Magától értetődő, hogy a despota ezt árulásnak tartja, és természeténél fogva nem is fogja válasz nélkül hagyni az ellenszegülést. 
Ha marad rá ideje, bosszút fog állni. 
Maga Bozóki bejegyzése csupán öt szó, s abból az első kettő elég ahhoz, hogy teljes mélységében feltáruljon az ország nyomorúságos állapota. Természetesen nem ő tehet arról, hogy Magyarországon ma hála illet egy úgynevezett konzervatív értelmiségit, ha létfontosságú országos ügyekben hajlandó végre megszólalni. Épp ezért, ha el tudunk tekinteni attól, hogy a tanszékvezető Orbán feltétlen híveként mostanáig az első sorban ült a miniszterelnöki évértékelőkön, akkor valóban elismerésre méltó, amit most tett. 
(Azért felvetnék valamit, ami a mai napig elképeszt. Ugyan mitől konzervatívok a mi konzervatívjaink? Mondjuk szótlanul végignézni irgalmatlan mennyiségű rosszhiszemű, demokrácia- és szabadságellenes törvény eszeveszett tempójú beiktatását, mitől konzervatív tulajdonság? Vagy rosszul tudom, és a konzervatív nem a lassú, megfontolt változások híve? És az a szeretetteljes türelem, amellyel ők figyelik a hazájukat szisztematikusan pusztító rezsim ténykedését, a Konzervatizmus tankönyv mely fejezetében lelhető fel?) 
Máskülönben tényleg minden igényt kielégít az a válasz, amit a professzor a miniszterelnöknek adott. Sorba veszi a minőségi egyetemi oktatást ellehetetlenítő intézkedéseit, mintegy mellékesen megjegyzi, hogy Matolcsy és Orbán két egyeteme, a kecskeméti Pallasz Athéné és a budapesti Nemzeti Közszolgálati értéktelen selejt (ezek az én jelzőim), Orbán értetlenkedést színlelő kérdésére pedig, hogy miért álltak a CEU pártjára, ezt felelte: „A törvény elfogadása után lényegében az egész hazai egyetemi szféra érzi veszélyeztetve magát”. 
Vagyis már a konzervatívok is tudják! 
Mindhiába, még mindig csak néhányan hajlandók szembeszállni az őket is cserbenhagyó rendszerrel. Közéjük tartozik az első Fidesz-kormány vezető emberei közül Mellár Tamás, Chikán Attlia, Bod-Péter Ákos, ők már egy ideje, ha nem is túl éles, de egyértelmű kritikával követik a kormány esztelen tombolását. Újabban csatlakozott hozzájuk az egykor nagy Fidesz-fan Csaba László közgazdász is. Olykor Sólyom László eszmehűségén is felülkerekedik a szakmai büszkeség, ezért képes volt kimondani, hogy a CEU-törvény alkotmányellenes. Jóllehet, az ő demokráciamérlege is meglehetősen ellentmondásos, neki is kijár most a liberálisok hálája. 
Néhány hete pedig egy újabb jobboldali konzervatív jelentkezett értékelhető kritikával. Urbán László – 1998-ban Orbán Viktor pénzügyminiszter-jelöltje volt -, egy interjúban nem hagyott kétséget afelől, hogy nagy a baj, és nem Brüsszelt vádolta érte. Arra a kérdésre viszont, hogy mi az értelme az általa is látogatott Eötvös Csoportnak, ezt felelte: „Hogy a jobbközép mentalitású emberek, akik már nem tudnak közösséget vállalni azzal, ami zajlik, egy fórumot teremtsenek arra, hogy részben egymás között beszélgessenek a problémákról.”
Szóval beszélgetnek. 
Beszélgetni valóban jó, de azért egy vészhelyzetben lévő országot mégiscsak illene konkrét eszközökkel megmenteni. A baloldal képtelen rá, mert pártjai elvesztették pártjellegüket, még a választási reformért sem hajlandók küzdeni, annyira nem érdekli őket az egész. A kormányból kiábrándult jobboldali, konzervatív értelmiségnek ezért is kéne egy-egy alkalmi kritikánál sokkal egységesebb és szervezettebb módon fellépnie. Ez egész biztosan nem lenne hatástalan a jobboldalra.
Tisztában vagyok a neveltetésükkel, érzelmeikkel, megfontolásaikkal, de sürget az idő, máskülönben egy nap arra ébrednek, hogy már nem Orbán kancellárjai, hanem Putyin helytartói fogják megmondani nekik, hogy mit tehetnek és mit nem. Afelé tartunk. Vagy azzal a szégyennel is megbirkóznának? 
Az ifjúság viszont végre magához tért, uralja az utcát, ahol ők vannak, eltűnik a kiúttalanság rettenetes érzése. Amíg Orbán nem esik pánikba, s ezért magától, vagy Moszkva parancsára nem rendeli ki a vízágyukat, addig nagyszerű katalizátorai lesznek az erjedésnek. Csak valóban hazafias konzervatívból is lenne kicsivel több. 
Ha másért nem, azért, hogy a liberálisok dicsérhessék őket.