Megvalósul Orbán biztosának gyerekkori álma

2017.08.11 06:48

 

Egyedülálló technológiával szépül tovább a Váli-völgy. A felcsúti kisvasút meghosszabbításával a térség fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos gyermekkori álma valósulna meg. A helyiek közül egyesek jobban örülnének egy-két városi bicikliútnak.

Átsajtolásos technológiával épült biciklialagút az M1-es autópálya alatt Bicskén. Az eljárás egyelőre egyedülálló Magyarországon. A kivitelező nettó 300 millió forintért vállalta a munkát, amelyet a Váli-völgy fejlesztési tanácsa rendelt meg.

„Ha a költségeket nézzük, akkor, ha összességében nézzük azt, hogyha az alternatíva az lett volna, hogy az M1-es autópályát félpályásan lezárni hetekre, hónapokra, átterelni a másik sávra, megépíteni az egyik felét, aztán megépíteni a másik felét, ha azt nézzük, hogy milyen forgalmi dugók alakultak volna ki, akár azt, hogy nemzetgazdasági szinten ez milyen költségeket jelentett volna, akkor az a megoldás sokkal többe került volna” – vélekedett Szalai János, a SYCONS Kft. ügyvezetője.

 

 

 

A környék bicikli-úthálózatának kiépítésére milliárdokat költenek. Jelentős summába kerül a felcsúti kisvasút meghosszabbítása is. Egyelőre az alcsúti arborétum és a felcsúti futballstadion között jár vonat. A járat tavaly májusban indult, azóta veszteséges, egy júliusi kormánydöntés értelmében mégis meghosszabbítanák Bicskéig, a másik irányban pedig a Velencei-tóig.

„A kisvasutaknak nagyon nagy keresete van, a gyerekek nagyon-nagyon szeretik, és a meglévő hálózatnak is egy jelentős előrelépést jelent az, hogy egy olyan településre tud becsatlakozni, ahova tömegközlekedéssel el tudnak jutni, így a kihasználtsága is jelentősen növekedhet” – mondta Pálffy Károly, Bicske fideszes polgármestere.

A bicskeieket megosztja a kisvasút meghosszabbításának terve. „Hogyne, hogyne, ez lesz az első dolgom, amint elkészül, akkor kipróbálom, és kiutazom magam” – mondta Czinder Márta.

Egy másik lakó szerint bicikliútra nagyobb szükség lenne. „Inkább bicikliutat kellene építeni a Kossuth utcába, a Batthyány utcába, hogy a kertvárosi emberek biztonsággal el tudjanak jönni a postára, meg el tudjanak menni bevásárolni” – mondta Czindula Attiláné.

A térség országgyűlési képviselője, aki miniszterelnöki biztosként felel a Váli-völgy fejlesztéséért, azt mondta, hogy a kisvasút meghosszabbításával régi álma válna valóra. „Mi nagyon boldogok vagyunk, hogy ez be tud jönni, szerintem a kisvasútnak nagyon jót tesz, hiszen egy elővárosi közlekedéshez közvetlenül tud kapcsolódni, és a tudomásom szerint a MÁV gondozásában az elképzelés az az, hogy ennek a nyomvonalán a vasúti pálya részben épp egy normál nyomtávon tudna Felcsútig, a most meglévő végpontig eljutni, és akkor ott lehetne átszállni a most meglévőre. Mint országgyűlési képviselő azt remélem, hogy még elmehet Lovasberényen át Székesfehérvár irányába” – mondta Tessely Zoltán.

Bicskén megszépül a járási hivatal is, a munkálatokat a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc egyik Bicske,érdekeltsége végzi.

KaG, 2017. augusztus 10., csütörtök 19:33, frissítve: csütörtök