MÉG A FIDESZ VEZETŐI SEM TUDJÁK, HOGY ERRŐL A KILENC DOLOGRÓL IS SOROS GYÖRGY TEHET

2017.08.07 11:01

Mielőtt Orbán Viktor elment jól megérdemelt nyári szabadságára, bizonyára kiadta az ukázt minden emberének, hogy bármilyen rossz történik itthon, fogják rá Soros Györgyre. Tényleg ez történik, mert a kormánypárti politikusok szerint a csúnya amerikai milliárdos már azzal is próbálkozott, hogy rendkívüli ülésre összehívja a magyar parlamentet. Persze jól kifogtak rajta a Fidesz frakció tagjai, mert nem voltak hajlandók bedőlni egy ilyen átlátszó trükknek, így aztán nem is tudjuk meg, mi baj van azokkal a híres letelepedési kötvényekkel. Ám még a Fidesz politikusai sincsenek tisztában azzal, hogy Dzsordzsi bácsi soha nem adja fel, és az alábbi ügyekben is nyakig benne volt vagy benne lesz.

 

 

Fotó: mandiner.hu

1. Természetesen az elmúlt napok hőhulláma is a Soros-terv része, mellyel próbára tett fideszest és ellenzékit egyaránt. Pártunk és népünk azonban a helyén volt, a sok ránk küldött melegrekord ellenére kitartottunk, és nem hajoltunk meg a nagy forróságban sem Brüsszel akarata előtt.

2. Csak a hülyék, a balosok és a liberálisok nem tudják, hogy Soros bérencei helyezték el a felújított 3-as metró ajtóinál azt a fakockát, amely tönkretette a nyitó- és zárószerkezetek automatikáját, azt a látszatot keltve, mintha a hős orosz mérnököknem követnének el mindent annak érdekében, hogy ismét a lehető legszorosabb legyen a két nép barátsága.

 

Fotó: nepaszava.hu

3. Soros György most azért ad pénzt a menekülteknek, hogy ne jöjjenek Magyarország felé, mert ezzel akarja sokkolni az Orbán-kormányt. A kormánypárt kommunikációja ugyanis arra épült volna a választások előtt, hogy Magyarország épp úgy megállította az iszlám terjedését Európában, mint annak idején az Oszmán Birodalmat, ám most üresen konganak a tranzitzónák, feleslegesen aszalódnak a nagy melegben a magyar rendőrök a dupla kerítésnél.

4. Soros György intézte el a dugókat az M7-en, illetve, hogy két órát kell várniuk az autósoknak a déli határátkelőknél. Ehhez még a fent említett módon a forróságot is társította, hogy türelmetlenek, ingerlékenyek legyenek a magyarok, és egymást hibáztassák a kialakult helyzet miatt, és ne az amerikai milliárdos nyakába varrják ezt is. De a magyar nép éber, és látja, hogy mindez a Magyarország lejáratását szolgáló Soros-terv része, így köszönjük neked Dzsordzsi bácsi, üzenjük neked, ha Magyarországra jössz, kösd fel a gatyád!

5. A borzasztó kórházi körülményekről szóló álhíreket is a Soros által pénzelt média keltette szárnyra, úgyhogy nyugodjon meg mindenki, senki sem fog Magyarországon meghalni azért, mert rossz lenne az egészségügyi ellátás, ez is csak a milliárdos mesterkedése, ami csúfos kudarcot fog vallani, amikor Balog Zoltán emberminiszter végre elmondja nekünk, hogy minden a legnagyobb rendben van ezen a területen.

 

 

Fotó: origo.hu

6. Soros György tehet arról is, hogy noha a Felcsút 12 játékost igazolt a mostani szezon előtt, és a harmadik legerősebb játékoskerettel rendelkezik a magyar NB1-ben, mégis az utolsó helyen szerénykedik. Még nem tudni, hogy az igazolt játékosokat vette-e meg, vagy az ellenfeleket motiválja hatalmas pénzadományokkal, de lényeg, hogy sehogy se jön össze a győzelem a miniszterelnök kedvenc csapatának, ami személyes bosszú Orbán Viktor bátor menekültpolitikája miatt.

7. Szinte közhely, hogy Soros György intézte el Párizs győzelmét az olimpiai versengésben.Budapesti momentumos ügynökei aláírásgyűjtésükkel előbb meghiúsították a magyarok olimpiai álmát, aztán NOB odaadta a 2024-es rendezés jogát a francia fővárosnak, a 2028-ast pedig Los Angelesnek.  

8. És, ha már sport. Erős a gyanú, hogy a horvát férfi vízilabda-válogatottat is Soros György pénzeli, mert olyan elánnal küzdöttek a magyarok ellen a világbajnoki döntőben, hogy végül legyőzték a hazaiakat. Egyesek szerint Soros vért itatott velük az öltözőben, és azt mondta nekik, hogy ha kikapnak, el kell menniük a záróünnepségre, ahol végig kell hallgatniuk Bunyós Pityu (aki orosz nyelvterületen Bunyós Putyinként ismert) koncertjét. Csoda, hogy legyűrték a magyar pólósokat?

mediatica_ro.jpeg

        Fotó: Mediatica.ro

9. Vannak persze olyan események is Soros György rovásán, melyek csak a jövőben éreztetik hatásukat. Ha például áramszünet lesz, vagy nem viszik el a szemetet a kukások, esetleg vízhiány lép fel Magyarországon, azok az események is mind Soros György bűnlajstomát hosszabbítják. Ha elfagy a termés, vagy nem jönnek vissza a gólyák Afrikából, esetleg összemegy a Kékestető, és nem éri el az ezer métert sem a magassága, arról is a magyarok ellensége tehet majd. A magyar gyerekeknek okozhat egész életre szóló csalódást, ha Soros György miatt nem jön meg a Mikulás, de esetleg eljön, akkor is csak virgácsot hoz a kicsiknek. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „A sápadtarcúakat azért nem lehet komolyan venni, mert  akkor érzik jól magukat, ha fehér hó esik, és piros sipkás emberek azzal hülyítik a gyerekeiket, hogy a távoli Finnországból jöttek.”