Ahol bűn van, ott büntetésnek is lennie kell

Bruck András

PUBLICISZTIKA - LXI. évfolyam, 19. szám, 2017. május 12.

A büntetés igazságtétel az igazságtalanságért, mondja Szent Ágoston, és a magyar társadalomnak valóban jár az igazságtétel. Bár nem sokat tett saját magáért, gyengeségéért egyetlen nép sem sújtható mindazzal, amit az Orbán-kormány követett el saját nemzete ellen. A magyaroknak megszámlálhatatlan okuk van rá, hogy elszámoltatást, a bűnösök megbüntetését követelje.

Láttam Európa új reménységét, a franciák többségének bizalmát elnyert, világfi külsejű Emmanuel Macront, láttam a magyarok többségének bizalmát bíró, Bözsi néninél szavazatra vadászó és még a malacot is tisztelettel köszöntő Orbán Viktort.

Két erős élmény, de számomra egyik sem ér fel a „bör-tön-bör-tön” skandálással, amely a Momentum május elsejei gyűlésén hangzott fel a Hősök terén, miközben a párt második szónoka beszélt. Szép lett volna, ha az egész tér, mind a tízezer ember átveszi, csakhogy Pottyondy Edina rögtön folytatta – vajon szándékosan? –, a skandálás elhalt, így nem derülhetett ki, hogy az alkalmi népítélet mennyire népszerű gondolat.

Hozzám hasonlóan alighanem sokan szeretnék bírói ítéletek után börtönben látni a rezsim vezetőit és legkártékonyabb bűntársaikat, azokat, akik segítettek kidolgozni vagy fontos pozíciókban most is működtetik és fenntartják az országot válságspirálba taszított illiberális rendszert. Amely valójában mind több elemében már diktatúra. Mások meg, jobb a békesség, beérnék annyival, hogy csak tűnjenek már ezek el, és térjen vissza legalább valami alap normalitás. Esély valami jobbra, másra.

Csakhogy ez rózsaszín leányálom. 

Súlyos ítéletek nélkül nem lesz se normalitás, se békesség, ahogy nem volt 2002 és 2010 között sem. Orbán és csapata ellenzékben sem volt se békés, se demokratikus, ismét ellenzékbe kerülve pedig még sokkal kevésbé lenne. De amíg ellenzékből joguk volt hatalomra jutni, és megpróbálni jobban csinálni, addig ellenzékbe visszajutva nekik már nem lehet joguk semmihez.

Az ő kiiktatásuknál nem létezik fontosabb nemzeti érdek.

Orbánék nem rosszul kormányoznak, nem hibás döntéseket hoznak, hanem pontos menetrend szerint, egyéni érdekektől hajtva forgatták fel és teszik előrejutásra alkalmatlanná az országot. Az egyetlen kivétel a sport, amely ismét a nemzeti összetartás és sikeresség szimbóluma lett, de közben agresszívan folyik az ország jövője szempontjából a sportnál ezerszer fontosabb és ezerszer több embert érintő területek, mindenekelőtt az egészségügy és az oktatás sorvasztása – a társadalom testi, lelki, szellemi legyengítése. Míg azonban sportban akár világutolsónak lenni sem mond semmit egy ország valódi teljesítményéről, addig egy EU-tagállamban tömegesen analfabétákat képezni, ócska diplomákat kiadni és idő előtt meghalni pontos lenyomata a politika minőségének.

Orbánék rombolása ijesztően összetett hatású: néhány, az EU-pénzeknek köszönhető kedvező makroadaton kívül minden adat egy hanyatló, versenyképtelen országra utal, a jogrend, a választási rendszer és általában a demokratikus intézmények feldúlásával pedig a keleti zsarnokság újbóli bevezethetősége is egyre valóságosabb veszély.

Hogyan is lehetne helye ennek a velejéig romlott politikusi garnitúrának egy majd remélhetően ismét demokratikus közéletben! A börtön-börtön skandálás a Hősök terén csupán annak a normális társadalmi igénynek volt a kifejezése, hogy ahol bűn van, ott büntetésnek is lennie kell.

A büntetés igazságtétel az igazságtalanságért, mondja Szent Ágoston, és a magyar társadalomnak valóban jár az igazságtétel. Bár nem sokat tett saját magáért, gyengeségéért egyetlen nép sem sújtható mindazzal, amit az Orbán-kormány követett el saját nemzete ellen. A magyaroknak megszámlálhatatlan okuk van rá, hogy elszámoltatást, a bűnösök megbüntetését követelje.

Íme, csupán egy kisebb csokor: szegénységbe taszított tömegek, oktatásból kirekesztettek, az egészségügybe belehaltak, kirúgottak és megalázottak, a megtakarításaiktól megfosztottak, a megzsaroltak, megfélemlítettek, a munkájukat, munkahelyüket elveszítettek, tönkretett intézmények, lapok rádiók, sztálinista közmédia, felzárkózás helyett lecsúszás, átírt és megszegett törvények, sztrájk, népszavazás, alapvető demokratikus jogok ellehetetlenítése, központi gyűlölet- és uszítókampányok, naponta tonnányi kormányhazugság, üres stadionok, Paks2, Metró3, hazaárulás-gyanús orosz orientáció, ellopott, elherdált százmilliárdok, Mészáros Lőrinc és közpénzt nyelő társai, felcsúti anzix, százmilliókat érő földárverések haveroknak, kastélyok, szállodák családtagoknak, „munkaalapú” rendőrállam… Ez a mindinkább orwelli magyar világ tisztességes, a demokratikus jogrend iránt elkötelezett ügyészek és bírók után kiált.

Sajnos van rá esély, hogy az új hatalom majd mondvacsinált okokkal kitér az igazságtétel elől – kétharmad nélkül semmit nem tehetünk, mi nem lehetünk olyanok, mint ők, nemzeti érdek a békés kiegyezés –, de ezzel a saját halálos ítéletét írná alá. Hogy rólunk, a népről már ne is beszéljünk, mert az, tudjuk, őket se nagyon érdekli. Azután, hogy az ellenzék a parlamenti büfében végigülte, -ette, -kávézta a demokrácia megfojtásának egymást követő fázisait – sajnos nem lehetünk biztosak benne, hogy nem ugyanezt a politikai hulla létformát akarják folytatni –, ha most még a számonkérést is elszabotálnák, azzal a Fidesz után ők is végleg diszkvalifikálnák magukat.

Mindazonáltal sokan fogják nemzeti érdeknek nevezni a kiegyezést, de ez csak a vereséghez és megalázottsághoz szokott irracionális ellenzéki viselkedés folytatása volna. Rogánnal, Lázárral, Orbánnal és a többi tisztes fideszes polgárral legfeljebb a szajré elosztásának új arányairól lesz lehetséges egyezkedni. És arról se sokáig. Jogtalanul szerzett óriási anyagi forrásaikkal, kiépült intézményi struktúráikkal, értsd: bűnszervezeti hálózatukkal ugyanők hamar káoszt, egyre mélyülő válságot idéznének elő, s az új kormányt fokozatosan megbénítva, akár még idő előtti új választást is kicsikarhatnának. Hogy aztán győztesen, megmentőként térjenek vissza, ami egyet jelentene a kontroll nélküli, immár szó szerinti uralkodással.

Az ellenzék politikusai mégis úgy beszélnek, mintha csak egy szokványos kormányváltás volna a tét, ahol a pártok helyet cserélnek a hatalom csúcsán, az élet meg megy tovább. Mintha meg se fordulna a fejükben, hogy ha netán kormányra jutnak is, csak akkor maradhatnak életben, ha megvan bennük az erős eltökéltség és politikai akarat a Fidesz-rendszer teljes felszámolására. Polt Péterestől, alkotmánybíróságostól, mindenestől, hogy egyik se állhasson a demokratikus közélet normalizálásának útjába.

Erőszakos illiberális fordulatával Orbán lényegében kiszakította Magyarországot saját természetes politikai közegéből, intézményei, parlamentje, jogalkotása, választási rendszere, törvényei elveszítették nyugatias jellegüket, és az ország feltartóztathatatlanul sodródik a keleti despotizmus felségvizei felé. Ahol már teljesen megszűnik az egyén jogait és igényeit figyelembe vevő élet, a nép sorsát az uralmon lévők szeszélye irányítja.

A miniszterelnök és kormánya ezt a jövőt szánja saját nemzetének, és ez nem bocsánatos bűn, ezért mindazoknak, akiknek ebben a végzetes fordulatban kimutatható a felelősségük, és akik pozíciójuknál fogva ma is aktívan segítik az ország távolodását az európai, nyugatias életformától, azaz a szabadságtól, jogtisztelettől és a fejlődés lehetőségétől, azok egy új, demokratikus kormány hatalomra jutását követően nem maradhatnak a közélet egyenlő jogú résztvevői.

Széles a paletta: börtön, vagyonelkobzás, vagyonzárolás, köztulajdonba vétel, közélettől eltiltás… A Btk.-nak nem sok olyan paragrafusa lehet, amit itt 2010 óta ne sértettek volna meg.

A Momentum emberei pedig jól tennék, ha legközelebb hagynák a tüntetőket kedvükre kiabálni.