“Történelmi bűn a magyarsággal szemben”

2017.03.31 00:33

“Történelmi bűn a magyarsággal szemben” – így értékelte Orbán tetteit az év EP-képviselője

Az év Európai Parlamenti képviselője Orbán Viktort bírálta, nem is akárhogy.

Az MSZP szerint történelmi bűn lenne a magyarsággal szemben, ha az ország kimaradna az európai uniós tagállamok szorosabb együttműködéséből, amelyet a hétvégén aláírt római nyilatkozat előrevetít.

 

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az MSZP is támogatja az unió elődszervezeteit alapító szerződések 1957-es megkötésének hatvanadik évfordulójára alkalmából aláírt nyilatkozatban megfogalmazott célokat, a biztonságos és védett, a virágzó és fenntartható, a szociális, valamint a nemzetközi porondon erőteljesen fellépő Európát.

Aggodalomra ad okot a nyilatkozat azon pontja – folytatta – , miszerint a tagállamok közösen lépnek fel, ha kell különböző sebességgel és mélységben.

Az ellenzéki politikus szerint a kétsebességes Európát előrevetítő elképzelés miatt Magyarország döntés előtt áll, arról kell döntenie, hogy első- vagy másodosztályú jegyet vesz.

Tóth Bertalan azt mondta, míg, az Orbán-kormány nem az első osztályra törekszik, az MSZP azért küzd, hogy Magyarország ne maradjon le, hiszen az ország érdeke az, hogy minél inkább részt vegyen az uniós döntéshozatalban.

Elmondta, vannak problémák az uniós intézményrendszerrel, de nem az a megoldás, hogy a közös döntéseket akadályozzák, hanem hogy a kritikák mellett egy szolidáris, szociálisan erős Európai Unió kialakítására törekednek.
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselő szerint “történelmi zsákutca, történelmi bűn a magyarsággal szemben”, ha Orbán Viktor miniszterelnök folytatja politikáját. Véleménye szerint a kétsebességes Európa úgy fog kinézni, hogy Orbán Viktor vezetésével egy vagy két ország – Magyarország mellett Lengyelország – nem vesz részt a gyorsabb európai haladásban.

Hozzátette: “nem áldozatok vagyunk”, ez volt Orbán Viktor célja. A képviselő szerint ugyanis az európai vezetők olyan uniót vázoltak fel, amelynek működése ellentétes Orbán Viktor magyarországi módszereivel.
Ha igaz az, hogy biztonságos és virágzó Európát céloznak meg az európai vezetők, akkor Orbán Viktor hogyan gondolhatja, hogy Magyarország ki akar maradni ebből az együttműködésből? – kérdezte.

A két bangladesi ügyében a Magyarországot elmarasztaló strasbourgi ítéletről az alelnök kérdésre azt mondta, Orbán Viktor pontosan tudja, hiszen a római nyilatkozatot is aláírta, amit itthon kommunikál, ellentétes az unió értékeivel. Az európai baloldalnak nem az a célja, hogy migránsok tömegeit telepítsék a kontinensre – hangsúlyozta – , hanem az a célja, hogy megvédje az ittélőket. Ujhelyi István szerint ez azonban nem járhat azzal, hogy a magyar kormányzat az illiberalizmus jegyében pont úgy viselkedik, mint Erdogan vagy Putyin rendszere, amely bármely nemzetközi szerződést és emberi normát átlép.

Közölte, Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető a nemzetközi szerződések felmondását szorgalmazó nyilatkozata, az Európai Unióból való kilépés szándékát jelenti.mszp.EP,

ellenszel.hu/2017/03/27/tortenelmi-bun-magyarsaggal-szemben-igy-ertekelte-orban-tetteit-az-ev-ep-kepviseloje/