Orbán Tusványoson:

 

Orbán Viktor elmondta a maga szövegét Tusványoson. A beszéd egészét még sokan fogják elemezni. Egyébként alighanem feleslegesen. Abból a szempontból, hogy a közkatonáknak, a közvetlen környezet talpnyalóinak milyen aprómunka jut, úgyis a részletekből fog kiderülni. Amelyekről már most különböző szempontok alapján szólnak a tudósítások

 

Összességében, az első benyomások alapján, és látszólag nem szólt nagyot, de talán nem is kell. Az illiberális demokrácia alapjait lerakták, a nemzeti kártyát kiosztották, a szélsőségesek ott állnak a startvonalnál. Nyugodtan érezheti úgy a Vezér, hogy eljött a csendes hatalomkonszolidáció korszaka. A civil mozgalmak, nem is olyan régen, látványosan demonstrált elhalása és az ellenzék miatt sem igazán kell aggódnia. Amire példa a választásokon bemutatott sajátos ellenzékiség is. S több jel mutat arra, például a menekültkérdések kapcsán, hogy a szélsőségesekkel is megtörtént valamilyen, legalább hallgatólagos háttéralku. Orbán Viktor tehát nyugodtan megtarthatott egy „kipipálós”, inkább csak emlékezetfrissítő, címszavakban uszító és kirekesztő beszédet. Melyből még azt a bolsevik trükköt sem sokan fogják az orra alá dörgölni, amit a kriptofasizmus hazai támogatásáról mondott.

 

A történelemből ugyanis nyugodtan emlékezhetnek páran arra, hogy a Lenin által „bevezetett” bolsevik szó hatalomgyakorlati eredete, a mára hozzá társított, pejoratív felhanggal, arra a sztálini kongresszusra vezethető vissza, ahol csak a hatalom közelében ülők közt voltak valós többségben az akkori vezér hívei. Mindaddig, amíg koncepciós eljárásokkal, megfélemlítéssel, vagy akár gyilkosságokkal valóssá nem tették azt a helyzetet, amely kellemezte a sztálini berendezkedést, S amiben már valóban taps-többségben voltak a hívek. Ezzel történelmi helyzettel érdemes összevetni azt a magyar országgyűlést, ahol a szavazóképes lakosságra vetített szavazati minoritással lehetett elbitorolni, nem kis részben a választási törvények átírásával, a képviselői helyek többségét 2014-ben. Mely helyzettel (vissa)élve már nem okozott gondot az oligarchikus rendszer törvényi körbebástyázásának folytatása, és annak a kommunikációs offenzívának a kiteljesítése, amely mindenkit nem-maygarnak képes címkézni, aki ellenzi Orbán Viktos és hűbéresei politikáját, illetve gazdasági erőfitogtatását.

 

A látszólag hosszú bevezetést azért ejtettem meg, mert a tusványosi happeningen ugyancsak megjelent mindkét említett vonulat. Mind a támogatottságról szóló tények prezentálásában megfigyelt ferdítés, mind a címkézés. S nyilvánvalóan nem abban, hogy Németh Zsolt minapi baromsága melletti kiállással vicceskedett egyet: „Nemcsak a medve nem játék, a parlamenti választás sem az”. Ami annyiban nem igaz, hogy a Fidesz vezére, a fentiek alapján a parlamenti választást nagyon is a hatalmi játszadozásának a részeként kezeli. Az azonban nagyon árulkodó, hogy a közlemények is kiemelik azt az orbáni bejelentést, ami alapján „1 millió 254 kérdőív érkezett vissza, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta: a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség”. Ami alapján világosan látszik, hogy a magyar lakosság nagyon jelentős része a nemzeti konzultációnak nevezett, önmegerősítő, valós népszavazást kiírni gyáva akciót az eredményétől függetlenül, nem támogatja.

 

A magyar lakosság közel 90%-a a nem-visszaküldéssel is demonstrálva, magát a konzultáció intézményét is elutasította. A maradék 95%-a az kevesebb mint 10%-os támogatottságát jelzi annak az embertelenségbe hajló, a fasizálódás hatásait erősítő, diszkriminatív és általánosító kérdéshalmaznak, amelyet fetisizál a miniszterelnök. Egy ilyen alacsony támogatottságra, mint többségi akaratra hivatkozni egy sztálini gesztus. Sztálin meg sok minden volt, de demokrata aligha. S ez akkor is igaz, ha az országban nincs olyan ellenzéki erő, amelytől Orbán Viktornak tartania kellene. A kormányfő személyes gyávaságát jellemzi különben, hogy ezt a támogatottsági baromságot még a TEK hathatós védelmében bízva sem Budapesten, hanem csak az országhatárokon kívül, előre megszelektált közönség előtt merte előadni. De a beszéd ezen üzenete nyilvánvaló: a tények nem számítanak, és a tényekkel folytatott wrestling-ben töretlen a lelkesedés a sztálini, de inkább egy általánosabban diktátori út kijelölésében.

 

Az ellenzékről, illetve a baloldalról szólva tulajdonképpen ismétlésként hatott az, hogy „ezek az emberek, ezek a politikusok egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat”. Ami csak a „hüjepistikéknek” szóló sulykolása annak, hogy aki Orbán Viktor ellenzéke, az a magyarság ellenzéke. Aki pedig a magyarság ellenzéke, az nem lehet magyar. Aki nem magyar, az idegen. Aki idegen, annak egy kerítés túloldalán, munkatáborban a helye. A baloldaliaknak, a humanizmust, de adott esetben a Jézus torzítatlan tanításait szem előtt tartóknak is, az orbáni rendszerben tehát, annak kiteljesedése után, munkatáborokban, internálótáborokban lehet a helyük. Nem először a történelemben.

 

„Az SA-legényekkel megerősített rendőrség egyszerű kommunista párttagok ezreit hurcolta el. Márciusban Dachauban megnyílt az első koncentrációs láger, országszerte internáló táborok és börtönök tucatjait állították fel. A megfélemlített képviselők (a szociáldemokraták ellenszavazataival) március végén áldásukat adták a felhatalmazási törvényre. Ennek értelmében Hitler kormányának rendeletei automatikusan törvényerőre emelkedtek, anélkül, hogy a Reichstag megszavazta volna őket.” (A Harmadik Birodalom)