Nincs itt semmi látnivaló, 3 milliárdból lesz ugrótorony 17 napra és kész

2017.03.24 16:25

A vagyonkezelő szerint eleve 2 ütemű megvalósítást terveztek az óriás ugrótoronnyal kapcsolatban, és a költségek sem emelkedtek. A két közbeszerzési eljárás pedig nem ugyanazokat a munkákat takarja - derül ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő mfor.hu-nak küldött tájékoztatásából. 

Ahogy arról délelőtti cikkünkben beszámoltunk, meglehetősen furcsa közbeszerzési hirdetmény jelent meg az uniós értesítőben, hiszen látszólag ugyanazon munkákra szerződtek most is és még tavaly novemberben is a nyertes West Hungária Bau Kft.-vel. A talány megoldására a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz fordultunk, ami szerint nincs itt semmi látnivaló. Válaszuk szerint ugyanis a beruházás két ütemben valósul meg, ezért két külön eljárás került lefolytatásra.

"Az első eljárás az óriás ugrótorony vasbeton platformjának kivitelezésére vonatkozott (szerk.: erre 1,9 milliárdért szerződtek az eredetileg becsült 1,3 milliárd helyett). Ugyanebben a közbeszerzésben szerepelt még egyebek között

  • az árvízvédelmi terv készítése,
  • az engedélyek beszerzése,
  • a vasbeton platform műszaki üzemeltetése
  • és a világbajnokságot követő helyreállítási munkák elvégzése.

A második közbeszerzés eredményéről 2017. március 23-án jelent meg a hirdetmény az Európai Unió Hivatalos Lapjában. (szerk.: ennek értéke 1,03 milliárd forint) A közbeszerzés egyebek között

  • az óriás ugrótorony megépítésére,
  • a pódiumszerkezet és az acélszerkezetű medencék felállítására,
  • a felső rakparton elhelyezett lelátók létrehozására
  • és a konténerváros kialakítására vonatkozott.
  • A közbeszerzés része még a forgalomtechnikai tervek elkészítése,
  • a műszaki üzemeltetés
  • és a világbajnokság után a bontás."

A vagyonkezelő válaszában kiemelte, a két közbeszerzési eljárásban szereplő összegekre a kormány a vonatkozó kormányhatározatokban már biztosította a forrásokat. Így a fenti közbeszerzési hirdetményekben szereplő szerződéses összegek nem plusz tételek és nem növelik a világbajnokság létesítményfejlesztési költségeit. Ezek a korábban a kormányhatározatokban biztosított források terhére tett kötelezettségvállalások.

mfor.hu