Nincs aki, jobban sarcolná a szegényeket Orbánéknál

2017.04.13 07:57

A többi országhoz képest Orbánék rendkívüli módon sarcolja az alacsony fizetésűeket, ellenben a magaskeresetűekkel "hímes tojásként" bánik. Mindez köszönhető az egykulcsos szja-nak és az adójóváírás kivezetésének.

Tegnap arról már beszámoltunk, hogy az Orbán-kormány továbbra is kiemelkedő módon adóztatja a magyar fizetéseket, hiszen az OECD-tagállamok körében a magyar 48,2 százalékos adóék a harmadik legmagasabb. Csak Németország és Belgium előzi meg hazánkat.

Van azonban olyan szemszög is, ahonnan nézve még rosszabb lehet Magyarország megítélése, hiszen az Orbán-kormánynál senki sem sújtja nagyobb adóteherrel azokat, akik kevés fizetésből kénytelenek megélni. Az OECD kiadványa szerint az átlagbér 67 százalékát keresők esetében a magyar adóék 48,2 százaléka, az egykulcsos szja-nak és az adójóváírás kivezetésének köszönhetően ez nem is meglepetés, hiszen minden bérkategóriánál megegyező adóékkel számolhatunk.

Ami viszont sokkolóbb, hogy ez az OECD-tagállamok sorában a legmagasabb. Mögöttünk a dobogón Belgium áll 47,5 és Németország 45,3 százalékkal.

A visegrádi országokhoz képest pedig nagyon kilóg a sorból a hazai adóék, hiszen

  • Csehországban 40,2,
  • Szlovákiában 39,
  • Lengyelországban pedig 35,1 százalék a teher.

Jószívűbb a sokat keresőkkel a kormány

Miközben kirívó mértékben sarcolják Orbánék az alacsonykeresetűeket, a magas bérért dolgozókkal hímes tojásként bánik. Legalábbis a többi OECD-tagállamhoz mérten.

Az esetükben is érvényes 48,2 százalékos adóék mindössze a 8. legmagasabb a rangsorban.

  • Belgiumban,
  • Franciaországban,
  • Olaszországban,
  • Svédországban,
  • Németországban,
  • Ausztriában
  • és Finnországban is nagyobb mértékben adóztatják a magasabb béreket.

A belgáknál 59,9 százalékos az adóék, ami mögött a franciák 54,4 és az olaszok 54,1 százalékkal állnak. A Magyarország elé kerülők között egyedül Finnországban nem éri el az adóék mértéke az 50 százalékot.

A fent részletezett helyzet részben az egykulcsos szja-nak köszönhető, hiszen a bér nagyságától független a fizetendő adók és járulékok mértéke. A személyi jövedelemadó progresszív rendszerének egykulcsosra cserélésével alapvetően mindenki jól járt, bár tény, hogy a magaskeresetűek esetében nagyobb volt az adókulcs csökkenésének mértéke, mint az alacsonykeresetűeknél. Utóbbiak esetében 17-ről 16 százalékra csökkent az szja, nálunk az adójóváírás kivezetése okozta a fő nehézséget, és 2013-ra már egy minimálbéres dolgozónak is annyi adó és járulék terhelte a fizetését, mint egy bruttó 1 milliós fizetésben részesülőnek.

Székely Sarolta
mfor.hu