Nekiment Kövérnek a pásztói polgármesterként dolgozó volt MTV-s

2016.02.17 08:46
Dömsödi Gábor közszereplő

Nyílt levél Kövér Lászlónak
Tisztelt Házelnök úr!

A tisztelet egyrészt a pozíciónak szól, másrészt az azt betöltő személynek szólhatna. Ön salgótarjáni megnyilatkozásával nem érdemelte ki egyetlen demokrata tiszteletét sem. Megválasztott, független nógrád megyei polgármesterként a leghatározottabban vissza kell utasítanom azt a nyomásgyakorlást, amit Ön a demokratikus választás előtt megengedett magának, annak ellenére, hogy ez törvénytelen, demokrácia ellenes és hazafiatlan. Nem az a cél, hogy a legjobb nyerjen tisztességes versenyben? Az a cél, hogy a Fidesz jelöltje? Ha nem nyer, nem lesz pénz Salgótarjánnak? Talán ezért nem volt eddig sem? Beismerte, hogy bármennyire jól dolgozott is Dóra Ottó Önök ellehetetlenítették? Most újra ezt ígérik? Ha ez igaz, akkor Önök tevőlegesen hozzájárultak ennek az embernek a felőrléséhez, ellehetetlenítéséhez, végső soron ahhoz, hogy most új választásra kerüljön sor. Levonhatták volna a tanulságot, de nem tették. Más országban az ilyen mondatok bűncselekménynek számítanak, nálunk meg hallgatjuk tétlenül évek óta. Mint nógrád megyei független polgármester tiltakozom ez ellen. A mi városunk Pasztó példa arra, hogy egy párt emberei, az Ōnök képviselői, tudnak együttműködni egy Fideszen kívülivel. A párttagok tehát még normálisak ebben az országban, nekik a saját városuk jövője a fontos. Ezen gondolkozó városokból, falvakból áll össze az ország. Miért nem képesek ezt vezetőként felfogni?

Kövér Úr! Kövesse meg a salgótarjániakat a hatalommal való visszaélése miatt. Kövesse meg a magyar demokratákat és legközelebb számoljon legalább 1990-ig mielőtt kinyitja a száját. Salgótarjánban pedig győzzön a legalkalmasabb jelölt, és azután mindenki segítse őt a város felvirágoztatásában!

Dömsödi Gábor 
független polgármester

Azt is kiszúrták, hogy erre reagált Dömsödi Gábor kedd éjjel a Facebookon. A pásztói polgármester, volt MTV-s műsorvezető szerint

Megválasztott, független nógrád megyei polgármesterként a leghatározottabban vissza kell utasítanom azt a nyomásgyakorlást, amit Ön a demokratikus választás előtt megengedett magának, annak ellenére, hogy ez törvénytelen, demokrácia ellenes és hazafiatlan.

Majd azzal zárta, hogy Kövér

legközelebb számoljon legalább 1990-ig, mielőtt kinyitja a száját