Azt látta, hogy az ország nyugati felében is kihasználják a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereket az erősebbek, de a jelenség kevésbé durva.
Keleten már a napi kenyérért megy a harc.
– Régebben a kamatoltatás volt elterjedtebb, vagyis valaki adott kölcsön pénzt valakinek, egy hónappal később pedig a dupláját kérte vissza. Ez még ma is működik, főképp, mióta az állam megszigorította az alapos mérlegelés nélkül mindenkinek kölcsönöket nyújtó pénzszolgáltatók működését.
Helyükre azonnal beléptek az uzsorások.
De mostanában jellemzően nem pénzt adnak, élelemben utaznak. Különös hálózatok alakulnak ki. A hajdani ÁFÉSZ-boltokat sok helyen a polgármester vagy valamelyik képviselő családjához tartozók üzemeltetik. Itt is lehet hitelre vásárolni, de a helyi hatalom rögvest gondoskodik is arról, hogy a kamattal növelt pénz megtérüljön. Mondjuk, csak akkor adnak közmunkát valakinek, ha az már a boltban törlesztette a tartozását. Vagy segélyosztáskor félreérthetetlenül tudtukra adják, hová kell vinniük legelőször a pénzt, máskülönben a következő alkalommal esetleg „megcsúszhat” a segély – mondja Majoros Márta.
Néhány éve a gadnai polgármester bukott le feleségestül: ők a saját lakásukon üzemeltettek illegális boltot, ahol kétszeres, háromszoros áron adták az élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket, s ezzel párhuzamosan magas kamatra kisebb-nagyobb összegeket kölcsönöztek a helyieknek. A vásárolt áruk után felhalmozódó tartozást szociális segély, családi pótlék, valamint a közcélú bérek kifizetésekor szedték be az érintettektől. Boltjukban egy csomag dohányt ezerötszáz, húsz deka párizsit kilencszáz, míg egy kiló kenyeret hatszáz forintért adtak.
A településen nem volt másik bolt, a helyiek kénytelenek voltak tőlük élelmiszert venni. Hivatalosan sem a polgármester, sem a felesége nem rendelkezett élelmiszer-kiskereskedelemhez szükséges engedéllyel.
Majoros Márta szavai szerint elképesztő, hogy a hivatalosan üzemeltetett falusi kisboltokban is mennyire drága az élelmiszer: szerinte ez is oka a szegények eladósodásának.
– Ha megérkezem valahová, afféle próbavásárlást végzek, és mindig megdöbbenek az árakon. A világ végén, a szegénység földjén jóval drágább a tej, a kenyér, mint a tehetősebb városokban. Be lehet persze utazni a harminc, negyven kilométerre lévő hipermarketekhez, de ezt is az erő pozíciója szabja meg: akinek van kocsija, az viszi be a többieket, az szabja meg a benzinpénzt, vagy ő hozza el az árut, és adja sokkal drágábban, mint ahogyan megvette.
A „kamatoltatás”, noha büntetendő, ma is jelen van szinte minden, romák lakta faluban. Egyes családok magas uzsorakamatra adnak kölcsön pénzt a szegényebbeknek, akik egy idő után már képtelenek fizetni a duplájára, triplájára nőtt tartozást. Ilyenkor előfordul, hogy az adósokat „csicskáztatják", ledolgoztatják velük a kölcsönt, s akár a házaikat is elveszik.
Néhány éve nagy port kavart az akkori monoki polgármester, Szepessy Zsolt kezdeményezése, aki részben épp e bűncselekmény „kivédésére” vezette volna be az úgynevezett szociális kártyát – a segélyeket erre utalták volna, s a plasztiklappal csak a kijelölt boltokban lehetett volna vásárolni. Ezt végül jogsértőnek találták, mert korlátozta volna az érintettek szabadságát.
|
|
Vannak települések, például Monok, ahol az önkormányzat dolgoz ki sajátos megoldásokat az uzsorások ellen
Teknős Miklós / Népszabadság |
Monokon az uzsora áldozatainak segítséget nyújtó irodát is alapítottak, ám később ez is bezárt. Az uzsorásokat nem könnyű tetten érni. Jellemzően nem a hálózatot működtető férfiak, hanem feleségük, anyjuk, lánytestvérük szedi be a pénzt helyettük, a családfő vagy férfi rokon csak akkor jelenik meg, ha már fenyegetőzni kell a behajtásért. A Heves megyei Átányban kaptuk el a pillanatot, amikor a piacra megérkezett egy nagy fekete autó, kiszállt belőle egy testes férfi és egy asszony. A nő kockás füzetet vett elő – ez a motívum, úgy tűnik, összekapcsolja a történeteket –, majd köré gyülekeztek az asszonyok, akik aznap kapták meg a segélyt. Átadtak néhány ezer forintot, a „könyvelő” pedig áthúzta a nevük melletti összeget. Aztán valamivel kevesebb pénzt visszaadott a törlesztőnek, s újból bekörmölte a kockás füzetbe a kamattal megnövelt adósságot.
A kamatoltatás-uzsoráztatás menete a következő: ha valakinek kölcsönadnak januárban tízezer forintot, az februárban százszázalékos kamattal húszezer forintra nő. Márciusban ez az összeg tovább duplázódik, vagyis már negyvenezer forint a kifizetendő összeg, áprilisban nyolcvanezer, májusban százhatvanezer.
|
|
Volt, aki az öngyilkosságba menekült az uzsorások zaklatása elől
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Az összeg év végére meghaladja a kétmillió forintot.
Volt, aki öngyilkosságba menekült az uzsorások elől. Lapunkban is írtunk arról a tarnaszentmiklósi fiatalemberről, aki asztalosként kereste a kenyerét. Ám amikor átmenetileg nem akadt munkája, egy helyi, kamatoltatással foglalkozó családtól kért kölcsön, abban bízva, hogy ha újból dolgozni jár majd, akkor törleszthet. Csakhogy eltolódott a munkakezdés abban a jászsági üzemben, ahová felvették, ez idő alatt viszont olyan mértékűre duzzadt a tartozása, amit már nem tudott kezelni. Hitelezői dolgoztatták, megalázták, veréssel fenyegették, ami elől végül az öngyilkosságba menekült.
Ugyanitt egy háromgyerekes asszonynak a házát kellett odaadnia az uzsorakölcsön fejében, ő rokonaihoz menekült egy másik megyébe.
Ózd az egyik legveszélyeztetettebb településnek számít bűnügyi szempontból Borsod megyében, az utóbbi években azonban a rendőrség látványos akciókkal számos ilyen jellegű bűncselekmény ellen keményen fellépett, s ennek hatására csökkentek az efféle esetek. Elfogtak olyan bűnözőket, akik lakásán több nyilvántartást, neveket, címeket, pénzösszegeket tartalmazó füzetet találtak, egy másik akció során pedig kiderült: a „kölcsönadó” lakások és házak adásvételi és csereszerződésének megkötésével, illetve a sértettek nevére felvett hitelekkel biztosította be magát.
|
|
| A korábbiakhoz képest elszaporodtak a kamatos emberek elleni rendőri fellépések |
Ha valaki eleget tett „fizetési kötelezettségének”, akkor sem menekülhetett, minden hónapban megjelent náluk az uzsorások egyike, újabb és újabb pénzösszegeket követelt.
Az elköltözéssel sem sikerült megszabadulniuk a korábbi hitelezőktől, azok mindenhol megtalálták áldozataikat.
Majoros Márta szerint sokan azért élnek rejtőzködve faluszéli viskókban, elhagyatott tanyákon, mert elmenekültek az általa csak „embervadászoknak” nevezett behajtók elől. Az ellátórendszerbe se regisztrálják magukat, lemondanak inkább az esetleges segélyekről, mert félnek, hogy ennek alapján is rájuk találnak üldözőik. Nem véletlen, hogy egyes falvakban időnként váratlanul megjelenik nagyobb létszámú „gyüttment” – a szorult helyzetben lévők ilyenkor megpróbálják az uzsorások elől egy időre rokonoknál meghúzni magukat. Ha sikerül, maradnak, ha nem, megint továbbállnak.
|
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Két szolnoki újságíró, L. Murányi László és Gelei József 2012-ben Süllyedő világ címmel az Új Néplapban korábban megjelent cikkeikből könyvet írt arról a világról, amelyben a modern kori rabszolgaság és rabszolgatartás már-már hétköznapi, elfogadott üggyé vált.
– Egészen a kezdetektől, folyamatosan felvetettük a helyi hatalom felelősségét is, elsősorban a rendőrségét és a települési önkormányzatokét. Megdöbbenve kellett tapasztanunk, hogy a helyi rendőrök hosszú éveken át egyszerűen szemet hunytak ezek felett a – lakosságot már a kezdetektől mélyen felháborító – jelenségek felett, s gyakorta meglepően jó viszonyt alakítottak ki az uzsorázó családokkal. Találkoztunk olyan esetekkel is, amikor önkormányzati vagy rendőri korrupció gyanúja vetődött fel – írták bevezetőjükben.
A riportokért díjakat kaptak: a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) és a német WAZ médiakonszern Bátorság díjjal tüntette ki őket, itthon pedig megkapták a Minőségi Újságírásért járó elismerést. Ám a jelenség, ami miatt felemelték a szavukat, sokáig nem változott. Akiknek a beavatkozás lett volna a dolguk, egészen 2011-ig nem mozdultak.
Ekkor azonban történt valami.
– A korábbiakhoz képest megszaporodtak az uzsorások elleni rendőri fellépésről szóló híradások. Kommandósok gyűrtek betonba nagydarab, kigyúrt gyanúsítottakat, és kutattak cifra kerítéses, rikító színű, gipszoroszlános házakban – írják a könyvben. A keményebb fellépésnek szavaik szerint politikai háttere volt: Orbán Viktor ez idő tájt hirdetett harcot a családok ezreinek életét megrontó uzsora ellen. Gelei József – aki azóta visszatért eredeti profiljához, és újra sportújságíróként dolgozik – nekünk azt mondta: tapasztalatai szerint a leghatékonyabban Borsod megyében vették fel a harcot a csicskáztatók és kamatoltatók ellen, míg más térségekben, ha nem is olyan intenzitással, mint korábban, de tovább folyik a kiszolgáltatottak kihasználása.
Bódvalenkén, Ongán, Tiszaburán, Rudabányán, Tiszabőn, Csépán, vagyis az ország „elveszett” térségeiben járva, mi magunk is halljuk a panaszokat. Amíg volt munka, működtek a bányák, a téeszek, a kisüzemek, addig a többség nem szorult rá arra, hogy kölcsönkérjen. Ha a boltban „felírásra” kaptak is ezt-azt, a boltos nem húzott külön hasznot abból, hogy később jutott a pénzéhez.
Ma közmunkából, segélyből, alkalmi munkából tengődik a vidék. Akinek ötszáz forintot kell kölcsönkérnie kenyérre, tejre, annak egy héttel később nem lesz ezer forintja, hogy visszaadja azt.
Merthogy az uzsorában – mint megtudtuk – új szabályok vannak. Már senki sem ad kölcsönt egy hónapra. Addig nem gondolnak előre, a tervezhetőség ezen a téren is elmúlt.
Most két nap, legfeljebb egy hét múlva kell visszaadni a kölcsönadott pénzt vagy a drága kenyér árát.
