Kedves "Brüsszel"!
2017.04.07 21:40
Azaz EP-képviselők, európai politikusok, bürokraták, nyugati, sőt, már keleti uniós polgárok: hadd szóljak időben egy fontos dologról.
Az a helyzet, hogy 22 másodperccel azt követően, hogy Magyarország kitöltötte az EU soros elnöki posztját, Orbán Viktor kilépett a "Strong Europe" táblácska mögül, és pont e szlogennel ellentétes munkába kezdett. A magyar miniszterelnök és pártja folyamatosan, bő fél évtizede sikerrel üti-vágja, rongálja és veri szét az Európa Uniót. Büntetlenül. Következmény nélkül. Évek óta azt látni, hogy miután a szabadságharcot hazudó ordenáré figura odapiszkít Brüsszel ablaka alá, majd becsönget papírért, önök málé idióta módjára milliós euró-kötegeket nyújtanak át neki.
Orbán Viktor azt tanulta meg, hogy az EU-ba, annak választott és kinevezett döntéshozóiba, hovatovább komplett nemzeteibe is simán beletörölheti a lábát. Vagy semmi válasz nincs, vagy pedig ergya idétlenkedés.
Hiszen az eddigi legnagyobb nekibuzdulásuk, miszerint azért a magyar médiatörvény ellen mégiscsak felpakolnak, emlékezzünk csak, milyen konklúzióval zárult? Magyarországon az a legenda, hogy Orbán Viktor megverte önöket, saját elmondása szerint kokikat és sallereket osztott, egyébként még nézzenek rá a mai sajtóviszonyainkra, összelőrincezve, agyonhabonyozva, leputyinítva (oké, ilyen jelző már biztos nincs, bocs).
Hát marha nagy eredményt sikerült elérniük, valóban. Tehetetlen, tutyimutyi bagázs, az EU eredeti célját, magasztos eszméjét nekifutásból felrúgó otrombákat kezelni képtelen banda. Ha van baj az EU-val, az nem az, amit Orbán mond "Brüsszelről", hanem az, hogy minimális immunrendszere sincs, hogy ostoba zsibbadás közepette finanszírozza és tutujgatja a piócáit.
Külön is csókoltatom a Néppárt képviselőit, akik lassan másfél évtizede egy frakcióban hédereznek a fideszeseinkkel - mondják már meg, van-e még akár körömfeketényi azonosság az önök által vallott konzervatív elvek, illetve a Fidesz politikája között? Hm? Ennyire kell az a kábé tucatnyi fideszes szavazat, ennyire amorálisak vagy ennyire ostobák?
Ausztria és Hollandia már elég okos volt, Franciaország talán elég okos lesz, hogy a helyi Orbánokat ne emelje pajzsra. Mi, magyarok igen tehetségesen még az euroszkeptikus, alt-right és trumpista hullám előtt a nyakunkba ültettünk egy Putyinnak nyaló, immár nyíltan rasszista kampányokat tízmilliárdokért pörgető, az országot az oligarcháival szétlopó, a nemzetet butító és szegényítő autokratát és bandáját, sőt, családját. Mi vétkünk. Fogalmam sincs, mikor tudunk változtatni ezen.
Viszont az már az önök bűne, ha ugyanezt a vírust oltásellenes ezohülyeként Európában is hagyják újra elterjedni - holott pár évtizede egyszer már sikerült kiszorítani. Önök ostoba, önsorsontó, felelőtlen hülyék, akik egy komplett kontinenst fognak tönkretenni, ha továbbra is csak malmozgatnak, egyrésztmásrészteznek, valamint a döntéselőkészítő bizottság napirendi javaslatának alpontjait megalapozó tanulmány elkészítésére kiírt pályázat keretfeltételeinek hiteles fordításának véleményezését kérik az érintett ország diplomáciai képviseletétől, majd lefagynak, amikor Szijjártó Péter szabatos válaszjegyzékben közli, hogy csicska Brüsszel, kussoljál.
Kedves "Brüsszel", most is épp a te pénzedből (más olvasatban: a mi pénzünkből, a magyar polgároknak járó pénzből) kampányolnak ellened. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire balfék, szerencsétlen, szájtáti, réveteg nyálcsíkot csorgató idiótának kell lenned ehhez. Haragszom, rohadtul haragszom, mert pont ezzel segítesz tönkretenni Európát. Tüntethetünk itt napestig, ha te közben változatlanul, számolatlanul és ellenőrzés nélkül küldöd a horribilis pénzeket Orbán habzsolhápjainak, akik ebből takarnak fel a nemzet ellen, ebből veszik meg és zárják be vagy mérgezik bolsevik propagandaszennyé a szabad sajtó maradékát. Írhatunk, beszélhetünk a szűkülő felületeken, ha közben te meg odakint úgy teszel, mintha mi sem történt volna, mosolyogva, némán tűröd, hogy a megérkező magyar delegáció kézfogás helyett a pofádba köpjön, kimarkolja a pénzt a becsületkasszából, és az anyádat szidva, röhögve távozzon.
Igen, igen, mi is elszúrtuk, hosszú ideje csak röstelkedésre alapot adó alakokat teszünk az ország élére. De Európa, az közös ügy. Úgyhogy mozdulj már meg, te barom!
Szerző: Ceglédi Zoltán
