„Visszavertük az Európát ostromló népvándorlást (eredetileg népszavazást mondott a magyar kormányfő, de az nyelvbotlás volt) és lefogtuk a kapukat nyitogató brüsszeli kezeket”. „Brüsszelt meg kell állítanunk! Határainkat meg kell védenünk! A betelepítést meg kell akadályoznunk.” „A hatalmat továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartani”. (Értsd: a hatalmat továbbra is a kezemben akarom tartani.) Ezek Orbán Viktor szavai.
Ez a keménykedő retorika azonban egy kalap szar ahhoz képest, amivel Recep Tayyip Erdogan rukkolt elő csütörtökön, egy egész kört verve Orbán Viktorra az Európát szapulók nemzetközi versenyében, ahol ők ketten harcolnak a legmocskosabb Európa-gyalázó címre. Figyelemre méltó, hogy Orbán az EU egyik tagországa kormányfőjeként alázza Európát, míg Erdogan csak a tagságra egyre kevesebb eséllyel pályázó Törökország miniszterelnökeként tépi a száját.
Egyelőre Erdogan vezet magasan, mert Orbánnak még hónapokra lehet szüksége ahhoz, hogy olyan kemény hangot üssön meg, mint török barátja, de ne kételkedjünk abban, hogy erre sor fog kerülni, ahogy azt a napokban Lázár János megjósolta, aki szerint soha nem látott erejű viták lesznek Magyarország és az Európai Unió között. Tehát az EU egy tagországa és a szervezet között, amelyhez ez az ország önként csatlakozott, de amelynek normáit nem tartja magára kötelezőnek.
Recep Tayyip Erdogan szerint: „Ma Európa nem a demokrácia, az emberi jogok és a szabadság, hanem az elnyomás, az erőszak és a nemzeti szocializmus központja”. Erdogan a törökországi Balekisirben hívei előtt beszélve azt állította, hogy „rasszista pártok Európát az ujjuk köré csavarják” – és itt sajnos nem fejtette ki, hogy vajon a Fideszre, vagy kikre gondol – de így folytatta: „Egy olyan kontinenssel van dolgunk, amely minden tekintetben rothadóban van”.
Erőtlennek és óvatoskodónak tűnik Erdogan mellett Orbán állítása, hogy „az, amit európai projektnek nevezünk, megrekedt a pályáján. Már ez is elég nagy baj. Ennél is rosszabb azonban, hogy az EU váratlan válságok sorozatával szembesült”. A magyar kormányfő még messze van attól, hogy Európát „nemzeti szocialistának” vagyis nácinak nevezze, hiszen csak annyit bátorkodik kifejteni a közösség helyzetéről írt cikkében, hogy „Olybá tűnik, manapság az EU intézményekből áll, a tagországok pedig csak azért léteznek, hogy támogassák tevékenységüket” …….”Semmilyen (uniós) intézmény sohasem léphet egy állam helyébe”. Ez magyarra fordítva annyit tesz, hogy senki ne próbálja meg korlátozni Orbán Viktor hatalmát Brüsszelből.
Bár retorikában még jelentős a távolság közöttük, de Orbán és Erdogan azért ugyanazt mondja és akarja. Ma még Erdogan van közelebb a korlátlan hatalom kiépítéséhez és az egyszemélyes vezetés létrehozásához, hiszen a tavalyi katonai puccs leverése óta nagy és sikeres utat tett meg az elnöki rendszer, a tejhatalom megszerzése felé. Ő már beköltözött hatalmas palotájába, Orbánét még csak építik a budai várban. Mindkettejüket egyformán irritálja azonban a civilizált Európa, amely nem hagyja szó nélkül az emberi jogok, a demokrácia, a szabadságjogok lábbal tiprását sem Törökországban, sem Magyarországon.
Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megjövendöljük, hamarosan kiépül a megbonthatatlan és örök orosz-magyar barátság mintájára a török-magyar szövetség is Európa ellen. Az egykor keresztény Európára támadó Ottomán Birodalom utódállamává torzuló Törökország ellen valamikor Európa védőbástyájaként aposztrofált Magyarország, amely demonstratívan nem hajlandó akárcsak egy muzulmán menekült befogadására sem, a keblére fogja ölelni Erdogannak a világi Törökország romjaira épített muzulmán államát, ahogy baráti jobbját nyújtotta a demokráciát és az emberi jogokat meggyalázó, Ukrajna szuverenitását lábbal tipró, az egész nyugati világ ellen hatalmi pozíciókat építő Oroszországnak. A fontos gazdasági partner álruhájába öltöztetve, egy atomerőmű trójai falovát maga előtt tolva, Orbán Viktor alig néhány hónap alatt hazánk stratégia partnerévé ütötte Vlagyimir Putyint.
Orbán Viktor és egész családja, összes volt iskolatársa, megszámlálhatatlan neves és névtelen vazallusa, ismert és ismeretlen strómanja sem képes akkora pusztítást végezni a magyar nép korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló jószágainak ellopásával, svájci bankokba hurcolásával, mint amennyi kárt elvakult és kizárólag hatalmi lázálmát és beteges küldetéstudatát szolgáló nemzetvesztő külpolitikája okoz ennek a sokat szenvedett országnak.
Magyarország viharos tempóban sodródik a civilizált világ és az ellene szövetkező újdonsült és önjelölt nagyhatalmak közötti keskeny mezsgyére, a kulturális és erkölcsi senkik földjére, ahol Erdoganok, Putyinok és hozzájuk hasonló elmeháborodottak igyekeznek saját felemelkedésük érdekében kitépni az európai politikai kultúra és az önhibájából is megroggyant nyugati társadalmi béke évtizedek óta súlyos betegséget mutató gyökerét, amelyen ettől függetlenül is számos nacionalista, rasszista és soviniszta, a társadalmi egyenlőtlenséget normaként beállító kalandor és felelőtlen populista féreg foga rág.
Magyarország Orbán Viktor vezetésével rosszkor rossz helyre pozicionálja magát a világban. A magyar kormányfő azokkal igyekszik szövetségre lépni, akik hazánk jelenlegi szövetségeseinek elpusztítására, de legalább meggyöngítésére törnek. Vagyis: Orbán Viktor egy mocskos áruló és ezt egyre többen ismerik fel a nagyvilágban, de idehaza az övéi közül is. Magyarország Orbántalanítása azonban még várat magára, bár a kulisszák mögött élezik a tőrt, kovácsolják a fegyvert, amely a magyar nép szabadsága és a magyar demokrácia védelmében lesújt majd az őrült diktátorra.
A magyar demokratikus ellenzék tutyi-mutyi viselkedése, a magyar rendszerváltó értelmiség gerinctelensége, egyáltalán a magyar írástudók sokaságának példátlan gyávasága azonban könnyen oda vezethet, hogy a tiszta forradalmi hevület lincseléssé silányul, hogy az általános és visszafojtott elégedetlenség robbanásszerűen és irányíthatatlanul tör a felszínre, a szeméttel együtt elsöpörve maradék értékeinket, évszázadok alatt felhalmozott erkölcsi és szellemi javainkat is, amelyek felperzselt helyén nem tudni mit épít majd a magyar nép, amely önerőből történelme során csak zűrzavart és káoszt teremtett, minden egyébhez külföldi beavatkozásra volt szüksége. Vajon ki és kit fog ismét segítségül hazánkba behívni? Vajon lesz-e, aki megszabadítja Magyarországot Orbántól, vagy régi-új moszkvai testvéreink ültetik őt is új Kádárként a nyakunkra.
Érdemes elgondolkodni, vajon milyen jövője van az úgy nevezett keleti nyitásnak, a kétkulcsos magyar külpolitikának, az Orbán-Putyin egymásra borulásnak, amikor az amerikai elnök Szíria elleni katonai beavatkozást fontolgat, ami az ott állomásozó orosz erőkkel való nyílt konfrontációhoz vezethet. Péntekre virradóra (magyar idő szerint) az amerikai fegyveres erők Tomahawk rakétákat lőttek szíriai légibázisokra, ahol – a CNN információja szerint – orosz erők is állomásoznak, akiket a támadás előtt az amerikaiak figyelmeztetek az akcióról. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter korábban kijelentette, hogy Bassár al-Aszadnak nem lehet szerepe a jövő Szíriájában, ami éles fordulatot jelent Trump Szíriával kapcsolatos politikájában. Az Egyesült Államok számít valamennyi civilizált ország támogatására szíriai operációjához. Kérdés: a civilizált országok közé tartozik-e még Magyarország?
Vajon Magyarország meddig bízhatja egy Szijjártó kaliberű futsalos külügyminiszter vakrepüléseire, egy Orbán Viktor nevű felcsúti amatőr futballista éleslátására egy 10 millió lakosú ország biztonságát, jelenét és jövőjét. Vajon csak a magyarok kisebb része őrizte meg a józan eszét ahhoz, hogy belássa: nem Európa és a nyugati világ országainak vezetői hajtanak az autópályán a forgalommal szemen, hanem a mi szekerünket tolják idióták a rossz irányba. De, ha mégis mi hajtanánk a helyes oldalon, akkor is a mi kicsiny járgányunk, Magyarország sínylené meg az ütközést a szembe jövő nagyokkal. Vajon csak én gondolom, hogy itt az ideje padlóféket nyomni?
Zsebesi Zsolt