Ilyen az, amikor a magyar kormány tagja (Szijjártó Péter) egy muzulmán ország segítségét köszöni meg

2015.09.17 14:36

haszanz

“Az azeri és magyar nép közötti barátság, a kultúrákon és vallásokon átívelő szövetség tette lehetővé, hogy egy muzulmán ország muzulmán alapítványának a segítségével egy keresztény ország katolikus közössége meg tudta valósítani az álmát” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vakok Batthyány László gyermekotthona új épületrészének átadásán, csütörtökön Budapesten.

A miniszter szerint remek alkalom a mostani az avatásra “most, amikor egyértelmű törekvések vannak arra, hogy világvallásokat, kultúrákat próbálajanak egymással mesterséges és mesterkélt módon szembe állítani”.

Sajnos nem árulta el, hogy kik próbálják szembe állítani ezek a kultúrákat, de a kormányzat álláspontja azért ismert innen és innen.

Szijjártó azt is mondta: lehet sok különbség a muzulmánok és keresztények között, más nyelvet beszélnek, talán máshogy is gondolkodnak, de mindezzel együtt véleménye szerint, az ilyen alkalmak, mint az épületrész átadása bizonyítják, hogy “sokkal több bennünk a közös, mint ami megkülönböztet minket egymástól”.

Tőle tudjuk azt is, hogy a legfontosabb célkitűzése az iszlám vallásnak és a keresztény-katolikus tanításnak is az, hogy a gyengéket mindig fel kell karolni, és a gyerekeket mindig segíteni kell.

“És mi igazából erre kötöttünk szövetséget. Adja a Jóisten, hogy minél több ilyen szövetség létrejöjjön a világban” – mondta a külügyminiszter.