HATMILLIÁRD IS KEVÉS VOLT AZ ÁLLAMNAK ÚJ MATEKKÖNYVEK FEJLESZTÉSÉRE

2016.02.16 08:16

VS.HU

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet dolga volt megírni a kísérleti tankönyveket, de a gimnáziumi matekkönyvnél elfogyott a lendület, és inkább egy régi, de jónak tartott könyvet adtak el kísérletinek némi változtatással. Igaz, engedéllyel tették, és fizettek is az eredeti szerzőknek.

 

 

Körülbelül négy oldal a 360-ból, vagyis 1,1 százalék– ennyi a különbség egy 2013-ban kiadott kilencedikes matematika tankönyv és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 2014-ben kiadott, úgynevezett kísérleti tankönyve között. És nagyjából ugyanez a helyzet a tizedikes könyvvel is, ott valamivel több feladat van az újban.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) külön projekt keretében, 5,8 milliárd forint uniós forrásból fejlesztette a kísérleti tankönyveket. A volt közoktatási államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit a könyvek 2014-es bevezetésekor úgynyilatkozott:

 

nem pusztán a korábbi tankönyvek tartalmi átírását jelenti, hanem jóval több ennél.

 

Az OFI több tucat új tankönyvet állított elő, ennél a kettőnél azonban nemhogy a „jóval többet”, hanem a tartalmi átírást sem nagyon erőltették.

A könyvek alapja a Nemzeti Tankönyvkiadó és a Konsept-H Könyvkiadó által kiadott, Matematika Közel a mindennapokhoz című sorozat darabjaiMint azt az eredeti könyv alkotószerkesztőjétől, Környei Lászlótól megtudtuk, a tizenegyedikeseknek és a tizenkettedikeseknek szánt könyvet is megírták már, a belső lektorásáson túlestek, sőt, a tizenegyedikes már be is volt tördelve, amikor a két kiadótól és a szerzőktől (Környein kívül Korányi Erzsébettől, Marosvári Pétertől, Dömel Andrástól) megvásárolta az OFI a sorozat felhasználási jogát.

Tankönyv, oktatás, könyv, diák

HOSSZÚ KATINKA MARADT

A kilencedikes könyvekben egy témakört cseréltek le egy az új könyv fejlesztői (A derékszögű koordináta rendszer helyett a Folytatjuk az összeszámlálást került be), egy másiknak a nevét megváltoztatták, pár feladatot hozzáadtak, kicseréltek.
 
A tizedikes könyvben a fejezetcímek nem változtak, ugyanakkor a kísérleti tankönyvbe valamivel több feladat került be, mint az eredetibe.
 
A fejezetek alcímeit mindkettőben megváltoztatták, így lett a Gyakorlófeladatból Feladat, a Kidolgozott feladatból Példa, az Emelt szintből pedig Kiegészítő anyag.
 
Az illusztrációk és a képek nagy része más lett a két könyvben, de lényegében ugyanazt ábrázolják. Ahol például Hosszú Katinkát említik egy példában, ott az új könyvben a feladat mellett egy másik képet látunk róla. Az új képek közül a legtöbb a Wikipédia és Flickr szabadon felhasználható képeiből került ki.

Az OFI szerint igenis átdolgozták a könyvet. Kérdésünkre azt írták: erre „a kerettantervi megfelelés és a kísérleti tankönyv fejlesztési program célkitűzései szempontjából” volt szükség. Igaz, azt is elismerik, hogy az eredeti, „Matematika 9. Közel a mindennapokhoz című tankönyv szemlélete és szellemisége sok tekintetben megfelelt a »kiváló tankönyv« igényeinek”.

A kísérleti tankönyvek elején egyébként kiírták, hogy „felhasználásra került aMatematika 9. Közel a mindennapokhozcímű mű”.

Az OFI Kiadói és Kommunikációs Igazgatósága azt is írta, hogy mindez a régi kötet szerzőinek együttműködésével történt.

Úgy tudjuk, eredetileg tényleg segítettek volna az eredeti szerzők is a kísérleti tankönyv kidolgozásánál, ám ebből végül nem lett semmi, mert több szerző, köztük Környei is elérte a nyugdíjkorhatárt, és mivel az OFI közintézmény, nem foglalkoztathat nyugdíjasokat.

Környei minderről azt mondta, nem zavarja, hogy felhasználták a sorozatukat, de azt sajnálja, hogy a módosítások az ő közreműködésük nélkül történtek.

AZ EREDETI KÖNYV:

Tankönyv, oktatás, könyv, diák

AZ OFI KÍSÉRLETI TANKÖNYVE:

Tankönyv, oktatás, könyv, diák

SOK KRITIKÁT KAPTAK

 

A kísérleti tankönyveket 2014 szeptemberében vezették be, de nem az összes évfolyamon, hanem az 1-2., az 5-6. és a 9-10. osztályban. Szeptemberben a tizenegyedikeseknél is megjelent a kísérleti matekkönyv, azt azonban már nem lehetett összehasonlítani a Környei László által szerkesztett kiadvánnyal, mert az nem jelent meg, hiszen ekkor már felvásárolta az OFI a sorozatot.

A koncepció eredetileg az volt, hogy a diákok és tanárok tanév során szerzett tapasztalatai alapján az OFI továbbalakítja a fejlesztők által írt könyveket, és a következő szeptemberben már egy átdolgozott kiadást adnak ki. Az átdolgozás végül csúszott, és csak 2016 szeptemberében jelennek meg az tapasztalatok alapján átformált kiadások.

A kísérleti tankönyvek többségénél ráadásul a tesztelés elmaradt, egyből élesben próbálták ki azokat, nem véletlen, hogy rengeteg kritikát kaptak, elsősorban tartalmi hibák miatt.

Az elsősök olvasókönyvében például rosszul van leírva az ábécé sorrendje, az ipszilont pedig magánhangzónak sorolja be. Emellett a könyvek színvonalát is kétségbe vonták szakemberek, a Magyartanárok Egyesülete még a kísérleti könyvek bevezetésekor rakta ki a Facebook-oldalára a 9. osztályosoknak szánt irodalomkönyv egyik mintaoldalát azzal a megjegyzéssel: „NEM HÍRCSÁRDA, VALÓDI!”

A matematika tankönyv viszont úgy sem lett tökéletes, hogy egy korábbi kiadvány felhasználásával készült, már ez is kapott bírálatot. Pilz Olivér, a tantestület nyílt levele miatt ismertté vált miskolci Herman Ottó Gimnázium matematika-fizika-biológia szakos tanára az Abcúgnak év elején azt mondta róla: „A kilencedikes matematika kísérleti tankönyv vastagabb a miskolci telefonkönyvnél, és száz leckét tartalmaz, amit 108 óra alatt kellene átvenni. Nem marad idő gyakorolni és elmélyíteni a tudást”.

A kilencedikes kísérleti tankönyveket (ugyanis két kötetre osztották őket) itt és itt, a tizedikeseket itt és itt töltheti le az OFI honlapjáról, míg a Nemzeti Tankönyvkiadó kiadványaiból ez a kilencedikes, és ez a tizedikes.

Az OFI-t egyébként a háttérintézmények átszervezéséről szóló „Lázár-lista” szerint jogutód nélkül megszüntetné az állam.