Harmadik asszó – Filvig-Angeli párbaj, többek közt az elbocsátásokról
2015. július 03.,péntek 01:23 |
(13)
Hány munkavállaló munkaviszonya szűnt meg a választások óta a város hivatalaiban, intézményeiben és Kft.-inél? Angeli Gabriella a listát kérte, Filvig Géza megmutatta.
Dr. Angeli Gabriella a legutóbbi testületi ülésen vette föl a kesztyűt dr. Filvig Géza egy korábbi ülésen elhangzott fölszólalására, amelyben egyebek mellett hetvenkét, vélelme szerint politikai okból történt munkaviszony-megszüntetésről beszélt.
Angeli Filvigtől az elbocsátottak listáját kérte, és a Filvig által elmondottak szerint több képpviselőtársuk előtt azt ígérte, ha a képviselőnek volt igaza, akkor bocsánatot kér tőle. Filvig szerint inkább azoktól kell elnézést kérnie, akik a listán szerepelnek, valamint a választóktól.
Az előző testületi ülésen Angeli Gabriella kijelentette: voltak ugyan munkaviszony megszűntetések, de sokkal kisebb számban, és annak nagy része is közös megegyezéssel történt. Filvig szerint ugyanakkor a közös megegyezés hátterében nyomásgyakorlás is állhat.
Mostani, napirend előtti felszólalása során Filvig a 72 nevet tartalmazó listát fölmutatta, de elmondta: személyiségi jogokra való tekintettel a neveket nem adja át. Annak példázására, hogy az óvatosság indokolt, elmondta: az őszi választások másnapján az iskolában tanára kérdezte egy nyolcéves kisfiútól, hogy „A te anyukád mit fog most dolgozni?”. Nem szeretné a lista közreadásával e sebeket föltépni, és hasonló atrocitásoknak kitenni az érintetteket, akik még csak nem is közszereplők. Filvig hangsúlyozta, hogy noha Bálint József a választások után kijelentette, hogy nem lesz politikai tisztogatás, az elbocsátottak kivétel nélkül az előző önkormányzat támogatói voltak.
dr. Angeli Gabriella
Később Angeli Gabriella visszatért a témára egy kérdés erejéig, nevezetesen, hogy a listát a napirend után megtekintheti-e, ígéretet téve, hogy a neveket nem hozza nyilvánosságra. A válaszadásra Filvig Géza nem kapott szót, mivel Bálint József polgármester szerint – amint e meglátásának az ülésen hangot is adott – a képviselők nem pártokra, hanem a városra esküdtek föl, ezért a politikai csatározásokat más színtereken kell folytatniuk, nem testületi ülésen.
Filvig Géza erre a listát még egyszer fölmutatta, miközben kölcsönösen szúrós tekintettel farkasszemet néztek Angeli képviselőtársával, de a listát nem adta át.
Hat munkáltatótól történtek elbocsátások
72-e még a 72? kérdeztük a témával foglalkozó írásunk címében, azt ígérvén, hogy megkérdezzük Filvig Gézát, honnan vannak az adatai. Azóta sikerült is Filviggel fölvennünk a kapcsolatot, és elmondta azt, amit most a testület előtt is: az adatokat maguk az érintettek szállították neki, akiknek mintegy kétharmadával személyesen is beszélt. Ám a listát nekünk sem adta át, az érintettek személyiségi jogaira hivatkozva.
dr. Filvig Géza
Azt viszont elmondta, hogy ebbe beletartoznak a fölmondások mellett egyes közös megegyezéssel, vagy megbízási szerződések megszűntetésével megszűnő munkaviszonyok is. A képviselő arról is szólt, hogy számításai szerint hol, milyen munkáltatóknál történtek munkaviszony-megszűnések.
Elmondása szerint a Polgármesteri Hivatalban, a KTV-nél, a Vagyonhasznosítási Kft.-nél, a Menza Kft.-nél, a Parkgondozó Kft.-nél és a Security Kft.-nél került sor ilyen esetekre.
Rákérdeztünk, nem lehetséges-e, hogy az illetőket más fontos beosztásba helyezték csupán, de a képviselő kijelentette: aki közülük már talált munkát, mind a versenyszférában helyezkedett el.
Hogy jön ki a 72?
A teljesség és a pontosság igénye nélkül magunk is végeztünk egy becslést az ászervezések áldozatainak számát illetően.
A KTV-nél hat esetről már tavaly is írtunk, pár hete további három munkatárs távozásáról is hírt adtunk, bár valószínű hogy a listán nem mind a kilenc név szerepel, csak az előbbi hat, az utóbbiak közül még esetleg egy főt tarthat nyilván a politikai tisztogatás áldozataként Filvig (7).
A legnagyobb számban a Security Kft. munkavállalóit érinthette az elbocsátási hullám. Közülük többen a városházán teljesítettek portaszolgálatot, eltávolításuk után másokat helyeztek e feladatra. Korábban a Kft. feladata volt a takarítás is, e feladatot most más formában végzik, esetleg más személyekkel. Mindezzel együtt bő húsz fő is rosszul járhatott az átszervezéseknél (20+).
De a Vagyonhasznosítási és a Parkgondozó Kft.-nél is cégenként mintegy tucatnyi esetről kaptunk hírt privát csatornákon, talán egy-kettővel többről is, amelyek valószínűleg szerepelnek a listán (2x12=24 ++), a Menza Kft.-nél talán fele annyian kerülhettek Filvig nyilvántartásába (6), a Polgármesteri Hivatalból becslésünk szerint tíz főt érinthettek hátrányosan az átszervezések (10).
Időközben két új esetről is kaptunk ellentmondó híreket, amelyek azonban egyelőre nem nyertek megerősítést – rákérdeztünk, ezek Filvig Géza számításában sem szerepelnek. Összesítve tehát: 7+20+24+6+10+(3) = Kb. 70 fő.
Körülbelül így gondolhatja a képviselő – nagyságrendileg tehát kijön a matek.
Hogy aztán ezekben az esetekben tényleg politikai szándék állt-e a döntések mögött?
Ki tudhatja?
Folyt. köv.!
Az ominózus testületi ülésen dr. Angeli Gabriella a Hetvenkettő ügye mellett több kérdést is Filvig Gézának szegezett.
Kérdezte az önkormányzati cégek veszteségéről, a Démász szerződés kapcsán éveken át felhalmozódott adósságról, valamint Filvig alpolgármesteri tevékenységéről is, amelyekre most dr. Filvig Géza egyenként válaszolt.
Válaszaival és azok hátterével hamarosan jelentkezünk!

Hozzászólások
nyulontul 2015. július 07. 15:42
Én kérek elnézést szókimondó Úr helyében. Ki ez az Angeli Gabriella? Az, akit eddig minden munkahelyéről kiutáltak és pezsgőt bontottak a távozásakor? Miért nem írja már le valaki, hogy mi a fészkesfenét keres ez a nő a hivatal legnagyobb irodájában. Úgy tudom, hogy képviselő nem dolgozhat a hivatalban.
Sara 2015. július 07. 14:09
Szívesen leírnám az általam ismert elbocsájtottak névsorát, de nem teszem. Miattuk. De az átlagéletkor 25-40 és én legalább 20 ilyen fiatal szakembert ismerek, ami ugye 20 család vagy kis család, akik a jövőjüket nem itt képzelik most már el, mert látják, hogy szakértelmükre nem kíváncsi ez a városvezetés. Helyette visszahívtak nyugdíjasokat, van aki évek óta mehetne nyugdíjba de nem teszi. Ennek a hozzáállásnak semmi köze a baloldalhoz, mint ahogy a szociális bérlakás kiárusításának sem. Ahhoz meg végképp nehéz bármit hozzáfűzni, hogy egy állapotos kismamát és a tragédiáját sem tudja valaki helyén kezelni.
Napsugár 2015. július 06. 10:06
SZÓKIMONDÓ!
A minimum az lenne, hogy nyilvánosan kérjél bocsánatot attól az anyától, aki olyan lelki fájdalmakkal küzködik élete végéig fennmaradóan, amit te fel sem foghatsz. Személyesen a hölgyet nem ismerem és annak nincs is jelentősége, hogy egy közismert úr felesége, mert bárki lehetne, akit az anyai szerep iránti vágy és ösztön meghatároz.
Szivet marcangoló, lelket összetörő érzés volt számomra, hogy egy ilyen vagy hasonló helyzetben egy nő magyarázkodásra kényszerüljön, ráadásul a nyilvánosság előtt. Ez egy olyan intim szféra, ahol még az orvos számára sincs helye személyes jog megsértésére. Így szókimondó neked minimum az a szereped maradt még hátra, hogy itt a nyilvánosság előtt, ezen az oldalon, bocsánatot kérj és ha rajtam múlna, erre térdre kényszerítve köteleznélek.
Utolsó szavam hozzád szókimondó: szégyeld magad!!!
Vízipók 2015. július 05. 21:18
szókimondó, inkább húzd be füled farkad, mert ebből jól már nem jössz ki. Honnan tudod te, hogy ki miért van táppénzen egy önkormányzati cégnél? És ha már valaki tájékoztatott róla, honnan veszed a bátorságot, hogy ezt felülbíráld? Ha csöndben maradtál volna, bölcs maradtál volna.
Ágnes, én is osztozom veszteségükben, nagyon bátor volt, hogy itt nyíltan is megírta mindezt.
Filvigné Hajdú Ágnes 2015. július 04. 15:11
Tisztelt Szókimondó!
A Loibl Lászlóval való NÈGYSZEMKÖZTI beszèlgetèsünkor nem ez hangzott el!!!
Amit Ön állít az nem valós,ferdített!!!
Csupán a velem törtènt eset miatt a megváltozott táppènzkódomról tájèkoztattam Loibl Urat!
Az Ön bejegyzèsèvel nyilvánvalóvá vált,hogy a munkáltatóm rèsz információkat szolgáltat ki rólam ès ezzel megsèrtette, mint munkavállalónak a jogaimat!!!!
Nem èrtem, hogy jön Ön ahhoz, hogy a magán ès szemèlyes ügyeimmel a nyilvánosság elött foglalkozzon?
Ön egy rosszindulatú, valótlan bejegyzèst írt rólam!!
Tapintatlanul, gátlástalanul intim tèmát feszeget!
Jellemre utalóan szemèlytelenül, "bátran" bármit lehet...
szókimondó 2015. július 04. 13:42
Mélyen sajnálom ami Ágnessel történt. A valós sztori a szomorú eset urán vissza akart menni dolgozni, mire az ügyvezető úr jelezte nem tart rá igényt, mert nincs meg a jogi végzettsége, és nincs szüksége jogi asszisztensre. Erre közölte akkor marad táppénzen. Szóval most akkor ki a rosszindulatú? Ti csak azt halljátok, látjátok amit hallani látni akartok.
Süni 2015. július 04. 10:03
Kedves Ágnes!
Nagyon sajnálom a veszteségüket és bízom benne, hogy mihamarabb minden jóra fordul.
Szókimondó felé intézett kérdésem így talán érvényesebb mint valaha: Milyen ember vagy te?
Nem szeretném, ha törlésre kerülne a hozzászólása. Álljon ott mementóként. Jól beolvasott, majd csúszómászó módjára elbújik. Talán itt lenne az ideje egy bocs... Á hagyjuk...
Lufi 2015. július 04. 07:53
Szerintem szókimondó rosszindulatú megjegyzését törölni kellene vagy legalabb kérjen bocsánatot. Ez a minimum. Ez ami meg történik a városban az már kezdi a biztosítékot kiütni mindenkinél. Az Angeli azt képzeli magáról hogy ő a polgármester???? A város csúszik lefelé a lejtőn. Csak a Török Ferencék által elnyert projektek futnak. Nyerni nem fognak újat csak elvesztett pályázatokról hallani. A vizimadár parknál is nem adtak be valami papírt kaptak volna 8 millió normatív támogatás a Loibl ezt is elkurta mert be akarja záratni. E mellé Paks adott volna 5 millát. Mindegy csak a Guszti már dolgozik a háttérben a béringatlanok olcsó megvételén. Hogy utana busás haszonnal eladhassák kiadhassák, letojva a város es a rászorulók érdekeit.
ribizli 2015. július 03. 16:18
Ez történik, ha valaki bármiféle utánajárás nélkül mond véleményt másokról. Tanulságos eset, kívánom, hogy többé ilyen ne forduljon elő.
Kedves Ágnes! Kitartást és mielőbbi gyermekáldást kívánok családjuknak!
Filvigné Hajdú Ágnes 2015. július 03. 16:01
Tisztelt "szókimondó"!
Biztosan sokan hallották, de ha Ön nem,akkor leírom most először és utoljára, az esetleges félreértések végett, hogy egy szörnyű tragédia történt velünk!
A kisbabánkat 18 hetes korában elveszítettük!!Ezt a fájdalmat senkinek nem kívánom!Sem lelkileg, sem fizikálisan!!
Jelenleg küzdünk, hogy ismét lehessen gyermekünk!
Szerintem nem vagyok indokolatlanul táppénzen!
Filvigné Hajdú Ágnes
Süni 2015. július 03. 11:22
"mert nem nyalta a városvezetés fenekét" - Ha ebbe a kategóriába belefér az, hogy 20 éven keresztül embereket tetettek zárójelbe ebben a városban, nyíltan sértegettetek bárkit és bármit, még a "Kalocsai" nevet sem engedélyeztétek, mert az csak a tiétek. Azt hittétek, hogy örökké tart minden? A felsorolt "kisemberek" közül néhányat miért hallom arról beszélni, hogy ő bizony kicsinál mindenkit? Csak nem ez volt a gyakorlat 2010 előtt is? Ja de.
Persze ezekkel a folyamatokkal tisztában volt a város 3-nál tovább elszámolni képes része. Vagyis, hogy személyi változások lesznek, lehetnek. De ha 2010 után nektek szabad volt ajvékolni akkor most ez a jog ennek az oldalnak is jár, főleg, hogy a kampányban azt mondtátok, hogy nem lesz ilyen, mindenki a munkája alapján lesz megítélve.
A mostani kirúgottaknak jogosan kellett távozni, a régi kirúgottaknak nem, a mostaniaknak nem kell a megélhetésért küzdeni, a régieknek igen? Ezt ugye nem gondolod komolyan?
Jó ez ez a demagóg duma a milliós fizetésekről, de ha kicsit is tisztában lennél a dolgokkal, akkor látnád, hogy ez elég nagy csúsztatás! Ha így lett volna, akkor pár hónap után csődbe ment volna a város (még nagyobba, mint amiben hagytátok) ugyanis ennyi pénz egész egyszerűen nincs a városban. Szóval téged zavar az, hogy felelős beosztásban megkerestek ezek az emberek bruttó 300-400 között, erre az nem zavar, hogy a régi nyugdíjas káderek a semmiért 400-600-at kapnak? Loibl-tól eltekintve minden felelősség viselése nélkül?
Az zavar téged, hogy egy terhes kismama elmegy táppénzre? Milyen ember vagy te?
Az önként távozóknak ha lenne valami a fülük mögött, akkor miért nincsenek feljelentések, jogerős ítéletek? Tudod, olyanok mint az "alpolgármeter" ellen vannak.
Ismerek közülük néhányat, és tudod miért álltak fel? Mert volt jobb ajánlatuk és eddig is "csak" a lokálpatriotizmusuk tartotta itt őket (kevesebb pénzért), de ahhoz már nem volt kedvük asszisztálni, hogy lehúztok mindent vissza a posványba.
szókimondó 2015. július 03. 07:53
Csak hogy reálisan lássák a dolgokat: Az előző választás után és az egész 4 éves ciklus alatt szerintem több mint 72 ember vesztette el a munkáját, azért mert nem nyalta a városvezetés fenekét. Köztük Jocó által említett városgazda és felesége, a karatés csávó, Manyás, Loibl, és még folytathatnám a "kisemberekkel". Akkor senki nem sírt ezekért az emberekért, pedig sokuknak a megélhetésért kellett küzdeniük. Ezek az emberek helyett idehoztak Bajáról és a saját selppükből 300-400 ezres fizetésért embereket, akik mint láttuk hova juttatták a várost. (pl. Kalocsa Menza szállítói tartozás több mint 100 millió Ft). Nem beszélve arról, hogy sokan több helyről is kaptak fizetést lásd Szakálék, Dávid Edit... milliós fizetéseket vittek haza havonta.
A mai napig vannak a Kft-knél emberek akik nem dolgoznak hanem elmentek táppénzre indokolatlanul és élnek a város és az állam pénzéből (lásd Filvigné, Kanyó stb...)
Az állítólagos 72 ember akinek a nevét soha senki nem fogja megtudni (állítom kamu az egész) annak nagy része mivel vaj volt a fülük mögött önként távoztak (Menza Kft 2 fő, Parkgondozó..., Vagyonhasznosító...) de az elévülési idő 5 év és mindenkit utolér a sorsa nagyon remélem!!!!
Joco 2015. július 03. 07:15
Arról is beszéljünk hogy jöttek ám helyettük Jött a Guszti 400 ezerért tanácsadonak, a Varajti szintén. A Loibl Lacika egyszerre 2 vezetői posztra 600 ezerért( az egyiket ingyen a másikat 400 + 200 ert vállalta )..... Jött a Manyás a TV élére aki el is mondta hogy tisztogatni küldték. A Magóné által létrehoztak egy vízfejet amit közművelődési intézménynek hivnak.....jo nagy költségvetéssel kb. 100 millio. Ez kérem a város vesztesége..... ezek a feladatok működtek kft. - kb fele ennyiből.Akkor ez most veszteség vagy veszteség???? A leggyönyörübb a városgazda??? Látta már valaki? Csinált már valamit? Nem nagyon. Vagy most tudja valaki hány közterület felügyelő van Kalocsán??? 3 azaz három. Az egyik a karatékás csávó alpolgármesterünk nagy barátja a másik a kisebbségi képviselő a harmadik meg Columbo felesége tudjuk hogy van de még senki sem látta...... no komment. Újból egy posvány lett Kalocsa tele nyugdíjas káderekkel! Es mindezek finanszírozására most el akarnak adni mindent. Es akkor jön a varázsszó feltőkésítés.... mi a f... Szánalmas! Ide jutott Kalocsa. Politikai sértődött emberek akik jól tönkreteszik a várost a fiatalokat a jövőt!!!!