Értve vagytok

Számomra a legellenszenvesebb közszereplők egyike Rétvári Bence. Legutóbbi – stílusát illetően egyébként szokásosan, a többi fidesznyikhez hasonlóan, valóságfüggetlenül magabiztos – közszereplése a legedzettebb politikusfaggató Kálmán Olgát is látni valóan elképesztette, levegőt kellett vennie, mielőtt a bizonyos kereskedelmi mutatókból a szegénység csökkenését diagnosztizáló államtitkárra rákérdezett: ön szerint mennyit lehet vásárolni havi ötvenezer forint jövedelemből?

Meglehetősen hosszú, a legkevésbé sem érdemi, hanem valamiféle, alig-alig érzékelhető, de érdes gúnnyal bélelt választ kapott, amiben benne volt a munkaalapú új rendszer humanizmusának orbáni mantrája. Benne volt továbbá sikeres teljesítés lám-lámja is, egyszersmind azonban kimondatott (nem pontosan így, de lényegben ez), hogy havi ötvenezer forint munkával szerzett jövedelemből természetesen több mint kétszer annyit lehet vásárolni, mint a korábbi huszonháromezer forint segélyből.

Olga ismét néhány pillanatra tátogott. Mert noha a kormányoldal szószólóinak rezzenéstelenül előadott hazugságaira felkészültnek mondható, nyilvánvalóan megzavarta, hogy vele szemben ez a száraz mosolyú fiatalember nem hazudik, hanem hiszi is, amit mond.

Mert hát igen, a huszonháromezernél az ötvenezer forint valóban több mint kétszer annyi, már hogy a fenébe ne lehetne ezt a pénzt a korábbinál több mint kétszer annyi árura költeni?! Íme tehát a jólét társadalmi kezdete! Kálmán Olga nem mondhatta, nem kívánhatta Rétvári Bencének, hogy rászakadjon egy olyan nyomor, amelyben az életben maradásához elkölthető összeg havonta immár nem huszonháromezer, hanem ötvenezer forint. Amit immár nem segélyként kapott, hanem amiért megdolgozott. Mondjuk, csatornát tisztított.

Nem kérdezhette meg; államtitkár úr, el tud képzelni egy ilyen helyzetet, el tudná képzelni, hogy egy ilyen helyzetben mire költené a kapott összeget? Képzelje el magát és a családját egy fűtetlen putriban, ahol munka után előbb felaprítja az önkormányzattól kapott tűzifát, befűt, megmelegít egy lavór vizet, mosdik, ruhát vált, ha vált, kerékpárra kap, hogy a sáros út fagyott tócsáit meg-megkerülve elbuckázzon a nagyon-nagyon távoli vegyesboltba. Ahol megfizeti a tartozását meg az uzsorakamatot, aztán vásárol. Mit is? Kenyeret, tejet? Hány napra? Tudja egyáltalán, hogy mennyibe kerül egy kiló csirkehát?

Elkalandoztunk, mondta inkább Olga, elkalandoztunk a közmunka világába, s visszaterelte a beszélgetést a vasárnapi zárva tartásra, amit Rétvári szerint a megkérdezett dolgozók nyolcvanhét százaléka igenelt, s csak ismételt rákérdezésre árulta el, hogy a CBA üzlethálózat megkérdezett dolgozóinak nyolcvanhét százaléka vélekedett erről így.

Nem volt ilyen egyszerű kihúzni belőle, hogy amennyiben ő maga, a kormánnyal együtt, fontosnak tartja ez ügyben a magyar emberek vélekedését, egyetért-e a népszavazást kezdeményezőkkel.

Nos, nem ért egyet velük, nem ért egyet azzal, hogy a megfontolt, a magyar emberek érdekében született kormánydöntésről szavazással mondjon véleményt a nép. Ezt, persze, kerek perec még Kámán Olga se mondta ki. Értem, amit mond, mondta e helyett, miután ötödszörre se kapott egyenes választ a kérdésére, megértetve országgal-világgal, hogy a mellébeszéléssel együtt mind a kormány, mind a kormány szószólóinak ostobaságait egyre többen érteni vélik

Magyar Polgár: Ez a véglény az evolúció tévedése!