A Vodafone-t választották az állami médiánál
Németh Géza, 2017. március 14. kedd, 08:28 Napi. hu,
A Vodafone 346 millió, míg a Magyar Telekom 5,4 millió forintnyi szolgáltatást nyert a Médiaszolgáltatás - támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) mobil távközlési tenderén. A Telenornak nem jutott semmi, pedig mind a három részre tett ajánlatot.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény tájékoztató szerint a Vodafone Magyarország Zrt.-nek 2650 előfizetőt kell, elsősorban hang-szolgáltatással ellátnia, emellett 100 ezer forintért készülékeket is vásárol tőle az MTVA. Mindezek ellenértéke 346 millió 350 ezer forint.
A második részbe a közepes adatpool tartozik, 40 előfizetővel, ezt nyerte a Magyar Telekom Nyrt. 5,4 millió forinttal. Mindkét résznél csak az ár számított az értékelésnél.
Végül a harmadik részbe a kis adatpool tartozik, de az erre beadott három ajánlat közül egyik sem volt érvényes. Itt 32 előfizetőt kellett volna kiszolgálni.