A fasiszta diktatúra diszkrét bája.

2016.02.23 10:46

24.hu

Balhé a Nemzeti Választási Irodánál: bőrfejűek tartották fel az MSZP-s politikust

 

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke a Klubrádió reggeli műsorfolyamában telefonon mondta el, hogy 15-20 “bőrfejű”, Nagy-Magyarország jelképeket viselő csoport állta el kedd reggel az NVI bejáratát az Alkotmány utcában – számolt be a hvg.hu. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, az MSZP hétfőnjelentette be, hogy ismét népszavazási kezdeményezést adnak be az NVI-hoz a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban. Erre készülhettek fel a férfiak, akik mind úgy nyilatkoztak, hogy ők is beadvánnyal kívánnak élni. Ez azért érdekes, mert az eljárási rend szerint ha egy kérdésben több beadvány is érkezik, akkor a legelsővel kell foglalkoznia a bizottságnak.

Lukács szerint az MTI fotósát is feltartották a bőrfejűek és szóvá tette, hogy szerinte senki nem ellenőrizte, hogy a sorban állók valóban beadványozók-e. Az MSZP Facebook-oldalán egy videót is közzé tett:

Fotó: Berecz Valter/24.hu

Fotó: Berecz Valter/24.hu

Az MSZP-s politikus az MTI-nek elmondta: nyilvánvaló provokációnak tartja az esetet, szerinte szélsőjobboldali férfiakat ideküldte a hatalom. Lukács nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy a helyszínen lévő férfiak mindannyian népszavazási kérdést akarnak benyújtani. Szerinte meg akarják akadályozni, hogy a vasárnapi zárva tartás ügyében népszavazást lehessen tartani. Ezt a kérdést adnák be:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Fotók: Szigetváry Zsolt/MTI

444.hu tudósítója szerint az MSZP-s Nyakó István nagy termetű kopaszok közelében, de a népszavazási kérdések beérkezését rögzítő blokkolószerkezet mellett nyilatkozott a sajtónak, majd eltávolodott a készüléktől.Ez azért érdekes, mert ezzel a készülékkel igazolják majd, hogy kinek a kérdése érkezett be előbb az NVI-hez.

Nyakó konkurenciáját egy néni jelenti, aki a portál szerint szintén a kapualjban ácsorog, állítólag őt védik a kopasz fiatalemberek. Nyakó István szerint ők 6 óra körül érkeztek, ekkor a kopaszok már ott voltak, de a néni még nem.  Nyakó ezután beállt a sorba, és vár arra, hogy leadhassa a kérdését. A kopaszokról ő sem, és más sem tudja, hogy valójában a nénit védik, vagy saját kérdést akarnak leadni. A portál újsgírója szerint némileg bonyolítja a helyzetet, hogy mindenki kezében dosszié van, így tulajdonképpen mindenki potenciális népszavazási kérdésbeadó lehet.

A 24.hu úgy értesült, hogy a blokkolószerkezet közelében ácsorgó néni már többször járt az Alkotmány utcai épületben. Állítólag egy boltos, aki vasárnap is nyitva tarthat.

Ő az említett néni

Ő az említett néni

Az MSZP videójában látható, ahogyan az ATV riportere kérdésekkel igyekszik feltenni a néninek, aki erélyesen csak annyit közöl:

Magánügy, nem nyilatkozom!

A 444.hu szerint

többen Fradi ultrákat vélnek felfedezni.

Többek szerint ők védték 2013. márciusában a Fidesz-székházát az alkotmánymódosítás ellen tiltakozó tüntetőktől. Az Index tudósítójának úgy rémlik, hogy a balhéba fulladt Kocsis Máté elleni tüntetésen tűntek ők fel, ahol pofozkodás is volt.

Kedélyes terefere?

A portál újságírója szerint az események nem várt fordulatot vettek: Nyakó István kedélyesen beszélget az útját álló, nemzeti jelképekkel felszerelt férfiakkal. Nem úgy tűnik, mintha Nyakó a döntő időbélyegzőt adó készülék felé orientálódna.

Emlékeztetnek: a legutóbbi hasonló esetben a Kúria délelőtt tíz körül döntött, de nincs semmi biztosíték, hogy nem húzzák el akár délután négyig. Ebben az esetben a felek addig lesznek kénytelenek itt szobrozni a kapualjban, amíg kell.

MSZP NVI

Lukács Zoltán: bejelentést teszünk

Az MSZP alelnöke telefonon azt mondta az Origonak: szélsőjobboldali erőemberek lepték az előteret, ahol az érkeztető készülék található. Szerinte lehetetlen helyzet, hogy a választási iroda biztonsági emberei a kopaszokkal egyeztettek arról, hogy ki mehet be az épületbe és ki nem. A portálnak nyilatkozva kijelentette: az NVI ilyen körülmények között nem tudja biztosítani, hogy bárki szabadon gyakorolhassa a jogát a népszavazási kezdeményezés benyújtására. Hozzátette: bejelentést fognak tenni az eset miatt.

Vasárnapi pihenõnap - Várakozók a Nemzeti Választási Irod?

Ezt látja az MTI

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látja, hogy mintegy 10-15 fekete ruhába öltözött, kopasz férfi áll az NVI bejáratán belül. Az NVI megnyitotta az oldalsó bejáratát, hogy az épületbe be lehessen jutni. A beadványozók között egy idős nő is várakozik.

A Kúria kedden dönt arról, hogy helybenhagyja-e a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amely hitelesítette a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kérdést. Amennyiben a Kúria megváltoztatja az NVB határozatát, és úgy dönt, a benyújtott kérdésben nem lehet népszavazást tartani, megszűnik a “védettség”, és új kérdést lehet benyújtani, amelyet az NVB elbírálhat. Az NVB az elsőként benyújtott kérdésről dönt.

 

Nyakó István, MSZP-s politikus

Nyakó István, MSZP-s politikus

 A kopaszok diétáznak!

444.hu helyszíni riportere arról számolt be, hogy időközben megérkezett az épületbe az MSZP alelnöke, Gőgös Zoltán is, aki azonban egy másik, a földeladásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezés miatt tett látogatást az Alkotmány utcában. Az összegyűlt újságíróknak azt mondta: nem tudja, mi járatban lehetnek a kopaszok. Oda is fordult egyikőjükhöz és megkérdezte, mi járatban vannak az NVI-nél, majd  miután válasz nélkül maradt, arról érdeklődött: szeretné-e, ha a boltok nyitva lennének vasárnap. Egyetlen válasszal reagáltak: diétáznak.

Nem sokkal fél 11 előtt a 444.hu videósának az egyik kopasz azt mondta: ők is népszavazási kezdeményezést szeretnének beadni. Ez azért érdekes fejlemény, mert eddig a fiatalemberek nem válaszoltak az ottlétük apropójára vonatkozó kérdésekre, így nem lehetett tudni, hogy a nénit védik, kezdeményezést akarnak beadni vagy csak félelmet akarnak-e kelteni.

Fotó: Berecz Valter/24.hu

Fotó: Berecz Valter/24.hu

Az NVI sajtó nem nyilatkozik

Az NVI sajtóosztálya részéről Listár Dániel nem kívánt nyilatkozni – írja a hvg.hu. Listár arra kérte a sajtót, hogy mindenki tájékozódjon a helyszínen, ő nem tartózkodik az épületnél. Hozzátette: nem valós az MSZP állítása, miszerint előre jelezni kell új népszavazási kérdés beadását. A párt szerint ugyanis 8 nappal előbb jelezni kell az NVI-nek a beadási szándékot.

444.hu tudósítása szerint 10 óra körül megjelent a kapuban megjelent Jackli Tamás, az NVI titkárságvezetője. Megkérte a kopaszokat, hogy ha éles helyzet lesz és bármelyik résztvevő meg szeretné közelíteni a készüléket, semmiképpen se akadályozzák meg azt. A kopaszok bólogatva válaszolták:

Így csináltuk idáig is.